2023.10.12. 10:36
Néhány elhullajtott gesztenye és a patinás vármegyetábla jelzi az idő múlását Kuncsorbán - galériával
A fotós a környezetet olvassa: tájakat, településeket, tárgyakat, épületeket, formákat, jelenségeket, arcokat, alakokat, mozdulatokat. Az újságíró is. Az egyik fényképezőgéppel dolgozik, a másik klaviatúrával. Az eredmény: ezúttal Kuncsorbán barangolhatnak olvasóink.
Forrás: Mészáros János
Két elhullajtott gesztenye a közelmúltból. Egy táblára helyezve, amely jelöl vármegyét, nagyközséget, járást. A tábla nagyon régi. Pedig egy pillanatig azt is gondolhatnánk, hogy új. Vármegye, ez szerepel rajta, márpedig ez újkeletű megnevezés, csak az idei évtől hivatalos. Úgy értem, az idei évtől használjuk megint. Mert régen is használtuk, vagyis használták apáink, nagyapáink. Csak kiment a divatból. Pontosabban nem is ment ki, csak voltak, akik úgy gondolták, túl középkorias, a feudalizmusra emlékeztet, és nem illik a szocializmus építésének dicső korszakához. Talán a vár miatt gondolták ezt. De a Jász-Nagykun-Szolnokból is kivették a jászt meg a nagykunt, ám azok a rendszerváltoztatáskor gyorsan visszakerültek a megye nevébe. Megszoktuk. Én kicsit nehezen, de végül megszerettem. A vármegyére viszont hamar ráállt a szám.
Amit nem tudok megszokni, hogy mostanában mintha Szolnokot kezdenék kivonni a vármegyéből. Amikor Jász-Nagykun-Szolnokot kellene mondani vagy írni, egyre gyakrabban csak Jászkunságként emlegetik. Hogy a Jászkunságban így, a jászkunságiak úgy. De hát a nyelv változik, s a hibák, a tévedések normává válhatnak.
Kuncsorba
Fotók: Mészáros JánosSzóval hirtelen, első ránézésre azt is gondolhatnák, hogy ez egy mai tábla, de második pillanatban észrevesszük a fotón, hogy az idő azért hagyott rajta egyfajta patinát. Meg aztán hol van már a Tiszai közép járás!? Ha jól nézem, azt a közigazgatási egységet, amelybe Kuncsorba is tartozott, 1913-ban kezdték így nevezni. Akkor, amikor még tényleg nagy vagy nagyobb volt a község. Akkor még több mint ezerkétszáz lelket számlált. Most a felét sem.
Jövő ősszel minden bizonnyal újra betakarítjuk a termést, s újra hullanak a gesztenyék. A vármegye is újra vármegye lett, de azt nehéz elképzelni, hogy egy alföldi község lélekszáma megduplázódna.
KépÍrás
- Móricz Zsigmondtól Serfőző Simonig: múltról és jövőről is beszélnek a zagyvarékasi képek – galériával
- Vezseny: a község, amely ezer szállal kötődik a Tiszához
- Újszász: a város, melyet a kastélyai tettek igazán ismertté – galériával
- Ilyen ma a Finták és a Kordák városa: barangoljon velünk Túrkevén! – galériával
- Törökszentmiklós: a város, melynek piacterére egy novellában is ráismerhetünk