Utolsó fotózás

2024.05.16. 20:00

Tündérszép hölgyekkel telt meg a szolnoki fotóstúdió — videóval

Néhány nappal ezelőtt zárult le szépségversenyünk jelentkezési időszaka. Meg is szerveztük a Tündérszépek utolsó fotózását. Négy hölgy érkezett Kummer-Gál Kata szolnoki fotóstúdiójába a minap.

Pakainé Pusztai Nóra

Az Új Néplap és a Szoljon.hu hírportál által közösen meghirdetett Tündérszépek szépségverseny jelentkezési időszaka május 12-én zárult le. A hét elején azokkal a hölgyekkel is felvettük a kapcsolatot, akik az utolsó pillanatokra hagyták az adatlap kitöltését és beküldését. Izgatottan készültünk az idei időszak egyik meghatározó időpontjára, az utolsó fotózásra. Ismét berendeztük tehát Kummer-Gál Kata szolnoki fotóstúdióját, és vártuk a regionális forduló értesített versenyzőit.

Tündérszép, tündérszépek, fotózás
Tündérszép fotózás: az utolsó felvételek is elkészült a versenyzőkről
Forrás: Szoljon.hu

A szolnoki Vallyon Bettina érkezett elsőként, a sminkje hamar elkészült, haján is csak néhány simítást kellett végezni, mielőtt felvette volna az elegáns szettet. Fekete csipkés felsőjéhez és ugyancsak fekete nadrágjához fehér blézert választott. Mint kiderült, pózolt már fényképezőgép előtt, magabiztossága sugárzó volt.

Érettségije miatt nem tudott korábban jönni a Tündérszép

– A szépségverseny és a modellkedés már régóta érdekel, de most határoztam el, hogy jelentkezek – mondta Betti.

A stáb mozgalmas délelőttön van túl, hiszen alighogy megkezdtük az első fotózást, már a következő jelentkező is belépett az ajtón. Szajli Vanessza az írásbeli érettségik miatt nem tudott korábbi időpontban megjelenni.

– A húgom biztatására jelentkeztem és meglepődtem, amikor behívtak a fotózásra – emelte ki.

Felkészült a nagy napra, több ruhaszett is lapult a táskájában

Kissé félénken tette fel az első kérdéseket, miközben kitöltötte a papírokat. Hamarosan láthatóan feloldódott, követte az instrukciókat, sőt szívesen kérdezett egy-egy felvétel elkészítése kapcsán. Táskájában több szett lapult, természetesen segítettünk neki kiválasztani a legideálisabbat. 

Nagyon jól éreztem magam, nem is számítottam rá, hogy ilyen jó lesz a hangulat. Sokat nevettem és a sok dicséret miatt a végére az önbizalmam is megnőtt. Szívesen jönnék máskor is

– mondta, mielőtt elköszönt volna.

Mazug Gréta májusban töltötte be a 18-at, így neki külön jól jött, hogy a nevezési időt meghosszabbították. A fotózásra párja kísérte el, aki büszkén figyelte kedvesét. A gimnazista Gréta mosolya a stúdióban mindenkit lenyűgözött. A fiatal lány egészen Tomajmonostoráról autózott Szolnokra a fotózás miatt.

– Kiskorom óta szerettem volna kipróbálni magam, remek lehetőségnek tűnik a Tündérszépek verseny – hangsúlyozta.

Még nem dőlt el a közönségdíj, lehet osztani a szívecskéket

Szabó Anna egy kisebb bőrönddel érkezett, többféle szettet állított össze otthon, természetesen neki is segítettünk kiválasztani a legmegfelelőbbet. Elegánsként egy bézs ruhát öltött magára, sportosnak lila felső és rövidnadrág mellett döntött.

– Korábban sminkmodellkedtem, nagyon tetszett a modellkedés világa, szívesen töltöm az időmet a fényképezőgép mindkét oldalán – fejtette ki. 

Hamarosan az ő fotóikat is megtekinthetik a Szoljon.hu hírportálon, sőt szívecskéket is lehet osztani, a közönségdíj sorsa ugyanis még nem dőlt el. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!