SZOLNOK

2018.10.04. 16:30

Az uniós pénzekből Szolnok népességmegtartó erejét is fokoznák

Célzott önkormányzati fejlesztésekre 255 millió forint, nyílt pályázatokra pedig 382 millió forint európai uniós támogatás áll rendelkezésre – derült ki a SzolnOK Helyi Akciócsoport közelmúltban megtartott sajtótájékoztatóján.

Hutter Zsófia

Az eseményen beszámoltak a CLLD-program (közösségi szinten irányított városi helyi fejlesztések) helyi jelentőségéről és a 2020-ig tartó hároméves időtartama alatti feladatokról.

Cél többek között Szolnok helyi kulturális és közösségi életének fejlődése, hogy a település népességmegtartó erejét fokozzák, emellett fontos, hogy erősödjenek a megyeszékhely közösségei is. Jelenleg négy pályázatra jelentkezhetnek a helyi szervezetek.

Ezek elnyerésével többek között képzések, programok megvalósítására, épületek fejlesztésére, játszóterek felújítására, és térfigyelő kamerák, kamerarendszerek telepítésére lesz lehetőség.

A részletekről Csatári István, az akciócsoport munkaszervezetének vezetője, Kertészné Bokor Zsuzsanna, a munkaszervezet és a program szakmai vezetője, valamint Szalay Ferenc polgármester számolt be.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!