szeszélyes időjárás

2020.06.04. 07:00

Kevesebb gyümölcs teremhet idén megyénkben

Szél, eső, jégeső, a különböző időjárási tényezők szinte óráról órára váltakoznak az elmúlt napokban, hetekben.

Munkatársainktól

A szandaszőlősi Serfőző család háza előtti fán már érik a korai cseresznye. Hétvégén az unokák, Péter, Zita és Hanna segítettek a szedésben a nagyszülőknek

Fotó: Mészáros János

A gyümölcsösgazdák az időt érdeklődéssel, a termésüket pedig aggodalommal figyelik. Magyarország cseresznyéskertjében, Nagykörűben már piroslanak a fák. A korai cseresznyefajták már jócskán érnek, többek között a gazdák ezért is figyelik mindennap a fákat, aggódnak, hogy az eső, esetleges vihar nehogy kárt okozzon a termésben. A minap is volt egy kiadós jégeső.

– Valóban volt jégeső, de szerencsére nagy kárt nem okozott. Ha valaki mégis tapasztalt ütésnyomokat a szemeken, akkor egy erre alkalmas szerrel kezelhette, mely segít beforrni az esetleges héjsérüléseknek. Jelenleg inkább a legnagyobb félelem az, hogy az aszályos idő után érkező csapadék repedést fog okozni, főleg, ha melegben érkezik majd – mondta el érdeklődésünkre a témával kapcsolatban Túri Tibor.

A település polgármestere beszámolt arról, hogy a korai fajták, így például a Bigarreau Burlat, a Rita, a Carmen és a Vera jelentős része sajnos károsult. A Tisza-parti település fő cseresznyefajtája, a Germersdorfi azonban szerencsére egész jól megmaradt, területenként változóan harminc-hetven százalék termés van rajta.

– Igaz, még lesz egy tisztító hullás, kérdés az is, hogy ez majd mennyi termést vesz el. A későbbi fajták, így például a Katalin és a Hedelfingeni óriás tekintetében ugyanez a helyzet. Összességében ez nem mondható rossz eredménynek. Bízunk az elkövetkező napok időjárásában – tette hozzá Túri Tibor.

A nagykörűi gazdák is hasonlóról számolnak be. Köztük Rimóczi Dénes, aki kistermelő, portája néhány fáján figyeli a cseresznyetermést.

– A közelmúltban az egyik esőzés alkalmával valóban esett jég is, szerencsére apró szemű volt, és rövid ideig hullott. Fáinkon nem okozott nagy kárt, reméljük, hogy a szokásos termésmennyiséget szüretelhetjük majd – emelte ki.

A szandaszőlősi Serfőző család háza előtti fán már érik a korai cseresznye. Hétvégén az unokák, Péter, Zita és Hanna segítettek a szedésben a nagyszülőknek
Fotó: Mészáros János

A csataszögi Lakatos László, akinek szintén Nagykörűnél van gyümölcsöse, rosszabb helyzetet vázol elénk.

– Sajnos megfáztak a virágok, három-négy hullámban jött a fagy, így a korai cseresznye szinte teljes mértékben odalett. A Germersdorfi jobban átvészelte, ennél hetven-nyolcvannyolc százalék közötti veszteséget állapított meg a hatóság. Van olyan hatalmas cseresznyefám, amin jó, ha fél vödörnyi, azaz öt-nyolc kiló termés lesz. De egy-két ládányinál többet nemigen fogok tudni leszüretelni a fákról. A meggy nálam talán kicsit jobb, legalábbis a védettebb helyeken lévők. Az aszály pedig a fiatalabb fák termését ritkította meg, nálam körülbelül ötvenszázalékos a veszteség – sorolta a gyümölcsösgazda. Elmondta, a barackja is odalett, szilvából is alig akad, a körtéből a későbbi virágzásúak még megvannak.

Tiszajenő környékén található a térség legjelentősebb meggyültetvénye. Összesen mintegy háromszáz hektáron foglalkoznak e gyümölcs termesztésével. Ám idén jó terméssel nem számolhatnak.

– Eléggé megviselte a gyümölcsöst ez az időjárás – hangsúlyozta Gyapjas József.

– A termés rosszul kötött, megfázott, lefagyott, nem lesz sok belőle. A meggy most kezdett el potyogni, de még nem tudni, mennyi hullik le belőle. Tavaly is csak legfeljebb ötvenszázalékos volt a termés a rossz kötés miatt, idén még annyi se lesz. A korai szilva is szinte teljesen elment, a későbbi jobban megmaradt, de a cseresznye és a sárgabarack nagy része is odalett.

– Ilyen még nem volt, mint most, hogy négyszer kellett füstölnöm a fagy miatt – emelte ki Horthy Csaba gyümölcsösgazda.

– Az érdi bőtermő meggy viszonylag jónak tűnik, szinte ugyanakkor virágzott az újfehértói. Van száz darab sárgabarackfám, többségében Gönci, ezek termése viszont szinte mind lefagyott, ami hat-hétszázezer forint kárt jelent. Szilvám kevés van, de ott is kevesebb a kötés a tavalyinál. A hagyományos őszibarackból pedig közepes termés várható – számolt be róla Horthy Csaba.

Serfőző Imre, a szolnoki Bereczki Máté Gazdakör elnöke nemcsak a termetes fáján pirosló bogyókat, hanem rovarcsapdáját is megmutatta. Szandaszőlősi háza előtt bőségesen terem a korai fajtájú cseresznye, már el is kezdték szedni
Fotó: Mészáros János

A baracktermés lesz a leggyengébb megyénkben, a szilvafélék azonban ígéretesen állnak

– Jász-Nagykun-Szolnok megyében összességében a barack szenvedte el az időjárás miatt a legtöbb kárt – összegezte Hubai Imre Csaba, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara megyei elnöke. – A szilvafélék viszonylag jól állnak, hatvan-hetven százalékos termés várható. Almából harminc-ötven százalék körüli, a cseresznye esetében ugyanez mondható. A szamóca szempontjából viszont jó a helyzet: hosszú lesz a szántóföldi érése, legalább két héttel elhúzódik, így sokáig szedhető – tette hozzá a kamarai elnök. Összességében tehát felemás lehet az idei gyümölcstermés térségünkben.

– A szamóca, valamint a szilvafélék és a dinnye pótolhatja valamelyest a gyenge termést produkáló gyümölcsféléket – tette hozzá Hubai Imre Csaba.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!