Hat óra után kattant a lakat a vaskapun, soha többé nem nyit ki a híres szolnoki presszó

A szolnoki Nádas Presszó éppen úgy festett az utolsó napján, mint azon a negyven évvel ezelőttin, amelyen megnyitott. Az egyterű kis ivó elrendezése ma is a régi, falát lambéria borítja, annak aljában a jó öreg konvektoros fűtőtest dorombol. A pulton még ott áll a gyűjtők számára is figyelemre méltó kétkaros, Casino kávéfőző masina, a pénzrendező fakk is a nyitás óta szolgál. Kész időutazás.

Ebbe az évek alatt retróvá nemesedett presszóba toppant be ama utolsó, pénteki napon a villanyszerelő Kovács Béla. A Szolnokon dolgozó férfi – bajusz, fülkarika, bőrkabát, ahogy kell! – nem először tett így. Még a nyolcvanas években tért be először a földszinti ivóba, de mivel a Nádas közel van a buszpályaudvarhoz, ahonnan meló után hazajár Jászalsószentgyörgyre, idővel odaszokott. De nem Béla volt az egyedüli, aki beugrott egy búcsúkörre a Nádasba, a presszónak ugyanis jópár törzsvendége volt. És igazából az sem biztos, hogy ezek a megfelelő kifejezések.

Szakik, tanárok, hivatalnok kedvence

A történet városszerte ismert: Nádas Mihály, a nagykörűi származású vendéglátós, a létezett szocializmus napjaiban úgy döntött, presszót nyit a szolnoki Sütő utca 1. szám alatt. Előtte karosszérialakatos-műhely működött az ingatlanban, amely meglehetősen lerongyolódott állapotban jutott Nádasék birtokába. A szakember azonban látta a lehetőséget a belváros szívében lévő apró helyiségben, és miután helyrepofozta, 1983 tavaszán megnyitottak. A Nádas az évek alatt fogalommá vált Szolnokon, köszönhetően a hely kulturáltságának és a kifogástalan kiszolgálásnak.

– Itt soha nem lehetett dohányozni, részegeket sosem szolgáltak ki és játékautomata sem volt – mondta Fodor Ferenc, aki a nyitás óta tagja volt a Nádas „olvasókörének”. Maguk közt azért hívták így, mert intellektuális helynek tartották, ahová egyszerre jártak szakik, tanárok, rendőrök, „kőolajosok”, vagy az adóhivatal dolgozói. Azok, akik a kricsmikbe nem szívesen.

– fogalmazott.

És persze az „Öreg” miatt, aki vérbeli vendéglátós volt. Mint mondták, fel sem kellett néznie, a belépő vendég köszönésből tudta, milyen italt töltsön. Legendás fehér autójával Andornaktályáról hozta a bort, kannái mindig patyolattiszták voltak. Ha viszont úgy látta, vendége eleget ivott, megköszönte neki a fogyasztást, hozzátéve, holnap is várja szeretettel.

– Ez nem az a hely, ahonnan az ember részegen megy el, hanem ahonnan jó érzéssel. Senki nem azért járt a Nádasba, hogy lerészegedjen, hanem mert kulturált volt a társaság – emelte ki Kovács Béla. – És hát arról se feledkezzünk meg, hogy tökéletes a kiszolgálás! – tette hozzá, miközben a pultos Etelkára mosolygott. 

– Na, azért! – jött a válasz Etelkától, aki több mint húsz évig dolgozott a Nádasban. Ő azelőtt gépíró volt a Kőolajkutatónál, ahol viszont megszűnt az állása. Szerencsére az édesanyja találkozott a hirdetéssel, hogy a Nádas pultost keres, így 2001 tavaszán már ő szolgálta ki az „olvasókört”. Hamar beletanult a szakmába, a vendégek megszerették, az évek során szinte családtaggá vált a Nádasban.

– Hogy holnaptól mi lesz? Nyugdíj. Ötvenkét évig dolgoztam, és azt mondtam magamnak, amíg megvan ez a hely, addig csinálom. Úgyhogy most vége.

Nem lehetett tovább üzemeltetni

Az alapító után fia, az ugyancsak városszerte ismert és elismert Nádas Mihály részint a presszóban, részint a Nádas Étteremben szívvel-lélekkel folytatta a családi hagyományt. Az étterem már korábban megszűnt, de az italozót szerette volna nyitva tartani, ameddig csak lehet. Idén tavasszal még meg is ünnepelték fennállásuk negyvenedik évfordulóját.

Kiadni nem szeretnék a helyiséget, így nem maradt más megoldás: év végével lakat került a Nádasra.

Egy közösség veszett el

Az utolsó nap délutánján többen könnyezve búcsúztak a presszótól. Akiket megkérdeztünk, egyöntetűen azt mondták, azért sajnálják a bezárást, mert nem egy kocsmát veszítenek el, hanem egy közösséget.

A Nádas utoljára 2023. december 29-én, délután hat óráig volt nyitva. Volt, aki az utolsó percekben búcsúdalért kiáltott, de Etelka erélyesen közbeszólt:

– Záróra van. Hajtsátok fel, ami még van.

A lármázás nem illett a hely szelleméhez.

Miközben a társaság asztalt bontott, Etelka még megjegyezte, jól kiszámolták a dolgokat. Mintegy tíz liter félédes bor maradt, minden más épp az utolsó napon fogyott el – profi maradt, az utolsó pillanatig.

Aztán a vendégek felálltak, összeölelkeztek, és kavargó érzésekkel elbúcsúztak egymástól. Etelka nem sokkal hat óra után rázárta a vaskaput a Nádas ajtajára, pár perccel később pedig az utolsó kerékpárokat is eltolták a presszó mellől.