KATASZTRÓFAVÉDELEM

2019.01.21. 16:20

Új gépjárműfecskendőt kaptak a jászalsószentgyörgyi önkéntesek

A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság adományának köszönhetően egy korszerűbb gépjárműfecskendő vigyázza ezentúl a jászalsószentgyörgyi emberek biztonságát. A település önkéntes egyesülete január 18-án vehette át a tűzoltószer kulcsait.

Szoljon.hu

Forrás: Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság

Az átadáson Matuska Zoltán tű. ezredes, megyei katasztrófavédelmi igazgató elmondta, hogy a korábban Budapesten használt Mercedes-Benz gyártmányú gépjárműfecskendő kedvelt típus a tűzoltók körében, és kétezer liternyi oltóvíz-kapacitása révén teljes körűen el tudja látni a település mentő tűzvédelmi feladatait.

Az igazgató azt kívánta az önkénteseknek, hogy gyakorlatok során sokat, éles környezetben pedig keveset használják a gépjárművet. Az ezredes ezt követően adta át a jármű kulcsait Szabó Tamásnak, a Jászalsószentgyörgyi Önkéntes Tűzoltó Egyesület parancsnokának – számolt be az esemény részleteiről hírportálunknak Németh Ádám, a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője.

Fotó: Jász-Nagykun-Szolnok MKI

Az eseményen Matuska Zoltán mellett Szarvák Imre, a település polgármestere és Kurgyis János nyá. tű. ezredes, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Tűzoltók Szövetségének elnöke kívánt eredményes munkát az önkénteseknek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában