KÉK HÍREK

2019.03.21. 12:45

A szolnoki börtönben bántalmazta cellatársát, visszaesőként ítélték el

A Szolnoki Járási Ügyészség bíróság elé állított egy, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetben jogerős büntetését töltő férfit visszaesőként, folytatólagosan elkövetett súlyos testi sértés bűntette miatt, mely bűncselekményt a fogvatartásának helyén követett el.

A gyorsított eljárásban, a szóban előterjesztett vád szerint a zárkában büntetésüket töltő elítéltek a zárkában szokásos un. papucsozással töltötték idejüket. A felek a kezükre papucsot húztak és azzal boksz edzéseket tartottak. Csakhogy a vádlott a „papucsozást” nem tekintette játéknak, mint a zárkában lévő társak, hanem a megfélemlítés szándékával, többször komolyan bántalmazta egyik társát, a sértettet.

A sértett emiatt félt a vádlottól, ezért amikor 2018. november 29. és 2018. december 1. napja közötti időben „papucsozásra” szólította fel a férfi, nem mert neki ellenszegülni. A vádlott ennek során a sértettet több ízben test-szerte verte, megrúgta és nagyerővel mellkas tájékon ütötte.

A sértett a bántalmazások következtében lágyrész sérüléseket és 8 napon túl gyógyuló bordatöréseket szenvedett el.

A Szolnoki Járásbíróság 2019. március 13-án megállapította a vádlott vád szerinti bűnösségét és őt 1 év 10 hó szabadságvesztés büntetésre, 3 év közegyektől eltiltás mellékbüntetésre ítélte, valamint a törvény erejénél fogva kizárta a feltételes szabadságra bocsátás kedvezményéből.

Az ítéletet valamennyi érintett tudomásul vette, ezért az a kihirdetésekor jogerőre emelkedett – tájékoztatta hírportálunkat Balázsné dr. Busku Terézia, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség sajtószóvivője.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában