A baltás gyilkos büntetőperével Biszku is foglalkozott – 1. rész

„Egy idős mezőtúri asszony 1966. szeptember 13-án a Szegfű utca 7. számú házban véletlen látogatásakor öt holttestet talált. A felfedezés után nem sokkal már bilincs csattant Burai Árpád csuklóján”.

A martfűi rémként helytelenül elnevesült Kirják Jánost 1957. október 26-án a Szolnok Megyei Bíróság halálra ítélte a 23 éves cipőgyári munkásnő, Szegedi Margit 1957 júliusában történt brutális megkínzása, megerőszakolása és megölése miatt. Az ügy a bűncselekmény kegyetlensége miatt kapott nagy nyilvánosságot, illetve azért is, mert az akkori hatalom szemében Kirják testesítette meg a regnáló, szovjet mintájú, emberarcú, „tisztességes” politikai rend elleni szembenállást. Épp egy évvel vagyunk túl az ’56-os népfelkelésen, így a Kirják elleni gyors eljárás után a végzetesnek mutatkozó ítélethozatal elrettentésként kapott országos hírelést.

A nyomozás – mint később kiderült – a korhoz hűen nem volt törvényszerű. Kirjákot bántalmazással vették rá a beismerő vallomásra, a politikai akarat ugyanis az októberi egyéves jubileumra legalább elsőfokú igazságszolgáltatást kívánt. A kapkodásnak azonban meglett az ára: a több eljárásban és több ítélkezési szinten halálra, majd életfogytiglanra ítélt Kirjákot tizenegy év után szabadon engedték a szegedi Csillag börtönből, mivel Kovács Péter személyében rátaláltak az igazi sorozatgyilkosra.

Az ártatlanul meghurcolt Kirják János története pedig a ’60-as évek közepétől, az enyhülés időszakának kezdetétől viszont elkezdte átlökni a ló másik oldalára az erőszakos bűncselekményekre vonatkozó döntéseknél a bírói gondolkodást. Eme óvatos ítélkezések még óvatosabbá váló felülbírálata miatt zajlott ugyancsak több eljárásban a családjának öt tagját brutálisan kivégző mezőtúri Burai Árpád büntetőügye, akire, mint kizárólagos elkövetőre a közvetlen bizonyítékok rámutattak ugyan, mégis, az immáron kétkedő igazságszolgáltatás évekig nem engedte meghúzni Burai nyakán a kötelet, míg végül, néhány évvel a gyilkosságai után mégiscsak felakasztották.

S hogy az idő tájt miért is volt bizonytalanság a bizonyítási eljárások során? A Magyar Nemzeti Levéltár vonatkozó dokumentumai között szerepel, hogy dr. Korom Mihály akkori igazságügy-miniszter 1968. december 10-i keltezéssel, „Szigorúan bizalmas!” felülpecsételéssel Borbándi János elvtársnak, az MSZMP KB Közig. és Adm. Osztály vezetőjének címzett összefoglaló jelentésében dr. Garai Gézát, a rendőrséghez kihelyezett nyomozó ügyészt jelölte meg legfőbb felelősnek Kirják János meghurcoltatásáért, s nem azt a politikai nyomást, ami miatt ’57 októberében gyorsan gyilkost kellett találni a Szegedi Margit-féle emberöléses ügyben.

A feljegyzéseket, a meglévő levéltári dokumentumok alapján Biszku Béla elvtársnak, az MSZMP KB PB elöljárójának is megküldték. A nagy hatalmú Biszku a viszontválaszában fejeket követelt. Dr. Garai Géza az ügyészségről a bírósághoz került, noha ez nem jelentett presztízsében oly’ nagy mélyrepülést… Viszont Garai lejáratása ahhoz vezetett, hogy az életellenes ügyekben hozott ítéletek nagy része ügyes ügyvédi fellebbezésekkel húzódott el. Mint Burai Árpádé is. De nézzük, mi is történt a fekete ’50-es éveket követő sötétszürke ’60-as években Mezőtúron, a Szegfű utcában.

„Lapunk múlt évi számaiban hírt adtunk az utóbbi idők egyik legszörnyűbb gyilkosságáról. Mint ismeretes, 1966. szeptember 17-én Mezőtúron, a Szegfű utca 7. számú házban bestiális módon meggyilkolva találták özvegy F. Sándornét, B. Árpádnét, N. Istvánnét, valamint a 11 éves N. Ilonát és a 8 hónapos Cs. N. Editet. A gyilkosságsorozatot rendkívüli fizikai erővel, baltával követték el. A szálak a tizenhatszorosan büntetett előéletű Burai Árpádhoz, az egyik áldozat férjéhez vezettek” – írta (akkor még, a kor szokása szerint, teljes névvel feltüntetve az áldozatokat is) 1968. február 6-án a Szolnok Megyei Néplap. Az Új Néplap elődje arról is beszámolt, hogy az ügyet először a Szolnok Megyei Bíróság tárgyalta, és 1967 júliusában halálra ítélte Burait. Azonban az ítéletet a Legfelsőbb Bíróság hatályon kívül helyezte, és új eljárás lebonyolítását rendelte el.

A büntetőügyet jómagam, valamint Bátyi Zoltán, a Szegedi Ítélőtábla sajtótitkára is kutatta. Burai Árpád nem az egész országot megdöbbentő véres gyilkossággal kezdte bűnözői pályafutását. Már 14 éves korában bűnözésből tartotta fönn magát. Előbb csak piti tolvaj volt, huszonöt éves korában, 1956-ban viszont már súlyos testi sértés miatt került rács mögé. A rendkívül agresszív ember bűnlajstromában később szerepelt többek között hivatalos személy elleni erőszak, garázdaság, önbíráskodás is. Vert ő mindenkit, aki a közelébe került, így például kegyetlenkedett első házasságából származó kislányával, mint ahogy feleségei is rettegve menekültek előle.

Burai második, terhes feleségét úgy összeverte, hogy ezért 1964-ben súlyos testi sértés miatt került ismét rács mögé. Nem sokkal 1966 augusztusi szabadulása után Burai megismerkedett a néhány hónapos kislányát egyedül nevelő Cs. N. Edittel, és pár nappal később már házasságkötő teremben mondták ki az esetükben egyáltalán nem boldogító igent. Ugyanis Editet már a „mézeshetek” alatt annyira elverte a férje, hogy az asszonyt kórházba kellett szállítani.

A nő úgy rettegett Buraitól, hogy gyógyulása után nem is mert hazamenni, egy ismerősénél húzta meg magát. De Burai megtalálta F.-éknál, és szeptember 13-án este aztán rajta is ütött a házon, hogy mint elhagyott férj, megtorolja sérelmét. Ekkor a felesége és annak kisgyermeke mellett még a szállásadó és két nő is a házban töltötte idejét. Burai senkinek sem kegyelmezett – baltával ütötte agyon egy kivétellel mindegyikőjüket. Az őrjöngő szadista szinte felismerhetetlenségig szétverte a nők fejét. Feleségére például tizennégyszer sújtott le az éles szerszámmal, míg a nyolc hónapos csecsemőt a brutális férfi a falhoz csapta, így repesztve meg annak koponyáját. Editet egyébként még össze is rugdosta, majd ugrált a testén. A helyszíni szemle során az is kiderült, hogy az első sebet minden áldozata a fején kapta, majd a földre zuhanó nőket már ott csapkodta a baltával Burai.

A holttesteket csak három nappal később fedezte fel egy szomszédasszony, aki azonnal értesítette a rendőrséget. Az áldozatok névsorát átvizsgálva nem volt nehéz eljutni Buraihoz. Pár napon belül el is fogták a férfit, aki a kihallgatás során és a bíróságon is végig tagadott. A perdöntő bizonyítékul végül Burai gyilkosságnál viselt inge bizonyult. Ezt öccse kútjában találták meg úgy, hogy az ingbe rejtve rábukkantak a gyilkos fegyverre is. A helyszínen talált nyeles fésűről is kiderült, Buraié volt, és a férfi a gyilkosság időpontjára nem tudott semmilyen elfogadható alibit felmutatni.

Bár elszántan védekezett az utolsó pillanatig, sorsát nem kerülhette el. S hogy elejét vegyük a kíváncsiságnak és a folytatás befejezésének, már most jelezzük, hogy Burai Árpád, akit barátai egyébként csak Tibinek szólítottak, bitófán lógva fejezte be életét.

Folytatjuk…