TISZAZUG/SZOLNOK

2020.02.12. 20:00

Egy jelzőőrt ítéltek el társa haláláért

Jogerősen másfél év fogházbüntetést kapott az a férfi, aki forgalomirányítóként, munkavégzés közben, magára hagyta társát az épülő M44-es gyorsforgalmi út egy szakaszánál. Az egyedül maradt jelzőőrt úgy sodorta magával egy kamionnal ütköző kisbusz, hogy az illető belehalt a sérüléseibe.

Mészáros Géza

Kunszentmárton, 2018. május 5. Ütközésben összetört mikrobusz és kamion a 44-es számú főút 53-as kilométerszelvényénél, Kunszentmárton külterületén 2018. május 5-én. A balesetben a mikrobusz valamennyi utasa és sofőrje - az elsődleges adatok szerint nyolc ember - megsérült. Továbbá megsérült egy forgalomirányító is, akit a mikrobusz az ütközés után elsodort. MTI Fotó: Donka Ferenc

Fotó: MTI/Donka Ferenc

„Személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt 2018. május 5-én 9 óra 30 perc körül Kunszentmárton külterületén, a 44-es számú főút 53-as kilométerszelvényében – adta ki a közleményt még aznap a police.hu. Egy mikrobusz és egy kamion ütközött össze. Mint később kiderült, a balesetben egy forgalomirányító is súlyos sérüléseket szenvedett, s bár mentőhelikopterrel szállították kórházba, a sérüléseibe belehalt. A napokban jogerősen lezárult az ügy: az elhunyt jelzőőr társát ítélték el a büntetőperben – tájékoztatta hírportálunkat a megyei főügyészség.

Dr. Zsilka László helyettes sajtószóvivő szerdán arról számolt be, hogy a Szolnoki Járási Ügyészség 2019. októberében vádiratot nyújtott be egy 22 éves szakolyi férfivel szemben. Az illetőt halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt vádolták meg.

A megállapított tényállás szerint 2018. május 5-én, Kunszentmárton lakott területén kívül, a 44-es számú főúton forgalomirányítást végeztek. A jelzőőrök az épülő M44-es számú gyorsforgalmi út munkálatai miatt a szállító járművek zavartalan közlekedését biztosították. Az építést végző kft. ügyvezetője kifejezetten megtiltotta, hogy a társaság szolgálatában dolgozó személyek közül, akik nem rendelkeznek megfelelő képesítéssel, bárki forgalomirányítási feladatokat végezzen. A tiltás ellenére két munkás átvette társaiktól a forgalomirányítási feladatokat.

Fotó: MTI/Donka Ferenc

Kis idő elteltével az egyikük a közeli bokorba ment könnyíteni magán, amikoris társa egyedül maradt a forgalomirányítási feladatok elvégzésére. Ez utóbbi személy észlelte, hogy a főutat keresztező földútról közelít egy kamion, ezért a saját sávjában megállította a forgalmat. A szemközti sávból pedig, ahol a társának kellett volna tartózkodnia, egy kisbusz közelített a kereszteződéshez.

A földútról közelítő teherjármű vezetője abban a hiszemben, hogy mindkét irányból leállították a főút forgalmát, behajtott a kereszteződésbe, és ebben a pillanatban összeütközött a kisbusszal. A mikrobusz több alkalommal megpördült és magával sodorta az úton álló forgalomirányítót, aki olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy másnap, az orvosi ellátások ellenére elhunyt. A szakértői vélemény szerint a balesetet kiváltó okfolyamat a társát magára hagyó munkás magatartására volt visszavezethető.

Az ügyben a Kunszentmártoni Járásbíróság a napokban előkészítő ülést tartott. A vádlott a bűnösségét beismerte és a tárgyaláshoz való jogáról lemondott. Ezért a bíróság, a vádirati tényállás alapján ítéletet hozott. A bíróság 1 év 6 hónap fogházra ítélte a férfit, amelynek a végrehajtását 2 évi próbaidőre felfüggesztette. Az ítélet jogerős – közölte a főügyészség.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában