kezdeményezés

2020.12.03. 11:30

Megyénkben is találhatunk elhagyott mikuláscsomagokat

Megyénk több települése is csatlakozott a Facebook-on népszerű „Hagyj el egy mikuláscsomagot!” akcióhoz. A Nagy András és Ancsin Alex által életre hívott országos kezdeményezés lényege, hogy december 6-án vagy 7-én szebbé tegyék valaki napját, mosolyt csaljunk az arcára.

Czakó Nóra

Forrás: police.hu

Ancsin Alex hírportálunknak elmondta, hogy idén háromféleképpen lehet csatlakozni az eseményhez. A forgalmas helyen elhagyott mikuláscsomag kiegészül a „Köszönjük a munkátokat!” és „Kitartást a karanténban!” kategóriákkal.

– Az utóbbi kettőt a járvány hívta életre. Hiszen nem mondhatunk elégszer köszönetet azoknak, akik a koronavírus idején értünk dolgoznak, valamint a karanténban lévőknek is szeretnénk mosolyt csalni az arcára – fejtette ki az ötletgazda.

– Éppen ezért idén lehetőség van arra, hogy egy általunk kiválasztott szakmában dolgozó személynek készítsünk csomagot, és a munkahelyén vagy a házánál hagyjuk. Emellett egy karanténban lévő személyt is meglephetünk úgy, hogy a csomagot a lakása ajtajánál vagy a kapujára felakasztva helyezzük el – tette hozzá.

Megyénkből eddig Szolnok, Tiszaföldvár, Jászberény, Tiszafüred, Martfű, Túrkeve, Abádszalók és Cserkeszőlő jelezte részvételét az akcióban.

A Szolnoki Városi Balesetmegelőzési Bizottság, a helyi polgármesteri hivatallal és a Szolnok Városi Diákok Tanácsával közösen idén is rendhagyó módon várja a télapót, „Hogy ne csak a Mikulást vegyük észre” elnevezésű kampányával. A szolnoki rendőrmikulás már másodszor hagy el csomagokat a megyeszékhelyen.

– Csütörtökön a déli órákban látogat a városba a télapó, hogy időben elérjen a gyerekekhez. A kelekótya krampusz viszont galibát okoz és ötven mikuláscsomag szóródik szét Szolnok sűrűn látogatott közösségi terein, parkjaiban. Ezeket a csomagokat kell megtalálni – fejtette ki Sipos Andrásné megyei rendőrségi sajtóreferens.

Fotó: police.hu

– A mikulás biztos abban, hogy az elhagyott ajándékok jó gyerekek kezeibe kerülnek, ezért aki csomagot talál, készítsen egy fotót, amit töltsön fel a közösségi oldalra a „Hagyj el egy Mikuláscsomagot – Szolnok!” eseményhez, vagy küldje el a fotót az oldalnak címzett privát üzenetben. A beküldött képeket a Szolnoki Városi Balesetmegelőzési Bizottság a közösségi oldalán megjeleníti.

A csomagok az édességeken kívül, különleges üzeneteket is rejtenek. A megtalálók azonban nemcsak pár kalóriával lesznek gazdagabbak. Három csomagban egy vissza nem térő lehetőséget is elhelyezett a télapó. A felajánlás keretében december 6-án este három családhoz személyesen is ellátogat a rendőrmikulás hű segítőivel, és gazdag prevenciós ajándékcsomagot adnak át a szerencséseknek.

Azok, akik az üzenetet tartalmazó három mikuláscsomag egyikét megtalálják és a rendőrmikulás személyes látogatását is szeretnék igénybe venni, a „Hagyj el egy Mikuláscsomagot – Szolnok!” Facebook-oldalán vagy a Szolnoki Városi Balesetmegelőzési Bizottság közösségi oldalán található eseménynél jelentkezzenek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában