Emberölés

2021.02.09. 15:10

A vád szerint drog hatása alatt gyilkolt a volt rékasi futballista

Kedden újabb tanúkat hallgattak meg a zagyvarékasi Rákóczi úton élt idős néni 2018. július elsején, este történt meggyilkolása miatt indított büntetőperben. A gyilkossággal egy most 32 éves férfit vádol a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség, aki azonban mindeddig nem tett vallomást az ügyben.

Mészáros Géza

Forrás: Illusztráció/Shutterstock

Dr. Nádor Zoltán bíró kedden négy tanú és egy szakértő meghallgatását tervezte. Utóbbi azonban nem jelent meg a Szolnoki Törvényszéken zajló tárgyaláson, őt ezért a következő, májusi tárgyalási napon fogják kikérdezni az arra az időpontra beidézett többi szakértő társaságában.

A megyei főügyészség azzal vádolja a férfit, hogy különösebb indok nélkül ölt. A fiatalember egykoron még a Zagyvarékasi KSE színeiben is futballozott. Az MLSZ adatbankja szerint a 2006/’07-es és a 2007/’08-as szezonban kezdőként mindösszesen hat mérkőzést játszott, és mind a hat alkalommal sárga lappal figyelmeztették. Aktív sportpályafutását követően azonban állítólag rossz útra tévedt.

A vádirat szerint a férfi bódító szerek fogyasztása miatt több alkalommal konfliktusba került a szüleivel.

Ez történt 2018 nyarán is, mikoris a vádlott apja kitette fia szűrét a családi házból. Ez idő alatt a fiatalember az éjszakákat hol az utcán, hol egy elhagyatott házban töltötte. Ha a drog hatása alatt állt, az volt a szokása, hogy Zagyvarékas utcáit rótta, bolyongott, magában beszélt.

Az ominózus napon, 2018. július 1-jén este 8 óra körül is így jutott el az idős, 83 esztendős hölgy házához, melynek kerítésére kifüggesztett papíron – „Édes alma eladó! 80 Ft/kg” – gyümölcsárusításra hívták fel a figyelmet. A férfi almavásárlás céljából becsengetett a nénihez, aki beengedte.

A házban az asszony és a fiatalember egyelőre nem tisztázott okból konfliktusba került egymással, amely miatt a férfi kést ragadott és nyakon szúrta a hölgyet.

Az idős néni rövid időn belül életét vesztette.

Az áldozat holttestét a helyi idős otthon egyik szociális gondozójának lánya fedezte fel másnap, aki édesanyjának segített az idős embereknek elkészített meleg ételek kiszállításában.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség vádiratában a vádlottal szemben határozott idejű szabadságvesztés büntetés kiszabását kezdeményezte. Az ügyészség a 2020 júliusában megtartott előkészítő ülésen indítványozta, hogy abban az esetben, ha a vádlott a vádirat szerinti bűncselekményt beismerné, úgy a bíróság tizennégy év és három hónap fegyházban végrehajtandó szabadságvesztésre ítélje.

A vádlott azonban a mai napig nem ismeri be a bűncselekmény elkövetését, nem tesz vallomást, ezért került sor a bizonyítási eljárásra.

Tanúként kedden a vádlott egy rokonát, egy postai alkalmazottat és egy iskolatársát hallgatta meg Nádor bíró személyesen a tárgyalóteremben. Továbbá egy „védett”, különleges bánásmódot igénylő személyt, aki egy másik helyiségből, konferencia-beszélgetés során, eltorzított hangján válaszolt a kérdésekre.

Ő volt az, aki a gyilkosság estéjén bizonyosan felismerte a vádlottat az áldozat háza előtt bóklászva. Az, hogy a fiatalember az emberölés időszakában a néni ingatlanja körül ólálkodott, több, a helyszín környékén kihelyezett biztonsági térfigyelő-kamera felvétele is alátámasztja.

A bizonyítási eljárás három hónap múlva folytatódik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában