ítélet

2021.02.22. 14:20

Kapával fegyelmezte a szemtelen fiatalokat egy szolnoki férfi

A férfi még 2019. augusztus 8-án az egyik szolnoki téren kapával a kezében rontott a fiatalokra, egyiküket könnyebben megsebesítve.

Szoljon.hu

Forrás: Illusztráció/Shutterstock

A Szolnoki Törvényszéken jogerősen lezárult annak a harmincas évei végén járó, büntetett előéletű férfinak a büntetőügye, aki 2019. augusztus 8-án este nyolc óra körül az egyik szolnoki téren kapával a kezében rontott egy fiatalokból álló 10-15 fős társaságra, egyiküket könnyebben meg is sebesítve, amiért, elmondása szerint, a fiatalok az élettársát sértegették – adta hírül a Szolnoki Törvényszék Sajtóosztálya. A bántalmazott fiatal rövid időre az eszméletét is elvesztette.

A Büntető Törvénykönyv rendelkezései szerint bűncselekményt, garázdaságot követ el, aki olyan kihívóan közösségellenes, erőszakos magatartást tanúsít, amely alkalmas arra, hogy másokban megbotránkozást vagy riadalmat keltsen, és vétség miatt 2 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Az ügyben 2020. április 30-án emelt vádat a Szolnoki Járási Ügyészség. A Szolnoki Járásbíróság egy előkészítő ülést és két tárgyalást tartott az ügyben. Utóbbin, 2020. október 8-án ítéletet hozott.

A büntetett előéletű férfit felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette miatt 1 év 4 hónap börtönre ítélte és 2 évre eltiltotta a közügyektől.

Az ügyészség tudomásul vette az ítéletet. A vádlott azonban enyhítés érdekében fellebbezett, így az ügy másodfokon, a Szolnoki Törvényszéken folytatódott, ahol nemrég jogerősen befejeződött.

A Szolnoki Törvényszék 2021. február 17-én meghozott másodfokú döntésében az elsőfokú bíróság törvényes és megalapozott ítéletét helybenhagyta.

Borítóképünk illusztrációfotó.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában