Galériával frissítve

2021.04.16. 22:00

Tűz ütött ki egy tizedik emeleti szolnoki lakásban

A lakásban a konyha gyulladt ki.

Szoljon.hu

A Móra úti társasház tizedik emeletén keletkezett tűz az egyik konyhában

Tűz ütött ki egy társasház egyik tizedik emeleti lakásában, Szolnokon, a Móra Ferenc úton pénteken este – tájékoztatta hírportálunkat a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság. A konyha gyulladt ki.

A város hivatásos tűzoltói oltják a lángokat. A helyszínre érkezett a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat is.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a tízemeletes lakóépület legfelső szintjén egy konyhában kapott lángra a gáztűzhelyen felejtett étel, mely következtében a konyha és a nappali kiégett. A lakás erkélyére menekülő férfit két rendőr mentette ki a helyiségből, miközben a tűzoltók megkezdték az épület oltását.

Az égés során keletkező nagy mennyiségű füst miatt az épület 5-10. emeletének lakóit a rendőrök lekísérték az épület elé, akik 23 óra után térhettek vissza otthonukba. Az épület kiürítését a rendőrök mellett katonák és polgárőrök is segítették. A kimenekített férfit – elsődleges orvosi vélemény alapján – 8 napon belül gyógyuló égési sérülésekkel szállították kórházba.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában