ügyészségi hírek

2021.07.08. 13:00

Ok nélkül vertek össze egy karcagi házaspárt

Egyikük súlyos sérüléseket szerzett.

Mészáros Géza

Forrás: Shutterstock

A Karcagi Járási Ügyészség vádat emelt két karcagi férfi ellen súlyos testi sértés bűntette miatt – adta hírül a megyei főügyészség.

A vádirat szerint a két férfi tavaly július 1-én este, Karcagon, egy házaspár nyomába szegődött az utcán, s követték őket családi házuk bekerítetlen portájára is. Itt az idősebb, 34 éves, ittas férfi – minden előzmény nélkül – mellkason rúgta, majd ököllel orrba vágta az 56 éves nőt, aki emiatt elesett. Ezt követően pedig a nő 61 éves férjére is rátámadt, ököllel csapott az arcába. A sértett férfi az ütés erejétől térdre rogyott.

Ekkor a fiatalabb, 24 éves támadó egy hosszú vascsővel kétszer is lesújtott a térdelő férfi fejére. A bántalmazott nőnek zúzódásos sérülései keletkeztek, míg férje 8 napon túl gyógyuló, súlyos sérüléseket szenvedett el.

A járási ügyészség vádiratában az idősebb, erőszakos bűncselekmények miatt már többször büntetett férfivel szemben fegyházban végrehajtandó szabadságvesztés kiszabására, a feltételes szabadságra bocsátás kedvezményéből történő kizárására, míg társával szemben felfüggesztett börtönbüntetés kiszabására tett indítványt. Az ügyben első fokon a Karcagi Járásbíróság dönt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában