2023.02.27. 10:02
Már csak percei voltak hátra a karcagi férfinak, amikor fia elől bemenekült a házába
A férfi a gyilkosság után az éjszakát a környező bozótosban töltötte.
Forrás: Illusztráció
Fotó: Shutterstock.com
Mint arról korábban már írtunk, a rendőrség befejezte egy 2021 szeptemberében történt gyilkossági ügynek a vizsgálatát, a napokban pedig vádemelési javaslattal küldték meg a büntetőeljárás iratait a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészségnek, mely emberölés, életveszélyt okozó testi sértés, illetve súlyos testi sértés miatt hétfőn vádat emelt a karcagi férfival szemben. Mint írják, a férfi már többször is bántalmazta édesapját, ami egyszer odáig fajult, hogy megfojtotta őt.
A vádirat szerint – a korábban szüleivel lakó – 34 éves férfi és az édesapja évek óta tartó rossz viszonyban éltek, ez idő alatt a férfi többször is olyan súlyosan bántalmazta az édesapját, hogy az egy alkalommal életveszélyes sérülést, egy másik esetben pedig súlyos testi sérülést szenvedett.
A férfi viselkedése miatt a szülei el is költöztek az otthonukból, az édesapa főként csak az állatok gondozása miatt járt haza. Aztán 2021. szeptember 3-án este az édesapa a karcagi házukhoz a kutyák etetése miatt érkezett. Találkozott a fiával, és mivel aznap már mindketten alkoholt is fogyasztottak, ismét vitatkozni, veszekedni kezdtek egymással, ami verekedéssé fajult. A férfi az apját ököllel úgy megütötte, hogy az az ütéstől a földre esett, majd bemenekült a lakóházba, ahová követte a fia. Ezután a két férfi a hálószobában újra dulakodni kezdett egymással, az ágyra estek, úgy, hogy a fiú az apja fölé kerekedett, s tovább bántalmazta az édesapját, majd egyik kezével leszorítva annak karját, a másikkal megragadta a nyakát és addig szorította, amíg az édesapja már nem mozdult.
Halálra verte édesapját egy karcagi férfi
A környéken élőket megdöbbentette az eset.Az idősebb férfi fulladás következtében pár percen belül életét vesztette. A fia ezek után a házat elhagyta és alkoholt fogyasztva a környező bozótosban éjszakázott.
Másnap hajnalban ment vissza a házhoz és a 112-es segélyhívón orvosi segítséget kért. Az ügyészség a férfival szemben börtönben letöltendő szabadságvesztésre, és közügyek gyakorlásától eltiltásra tett indítványt a vádiratában, továbbá kezdeményezte, hogy a bíróság állapítsa meg, a férfi nem bocsátható feltételes szabadságra.
Az ügyben a Szolnoki Törvényszék hoz végleges döntést, melyet a férfi letartóztatásban vár.