Vádemelés

2023.03.30. 12:10

A nyitott ablakon át mászott be a jászkiséri pékségbe a tolvaj, az elrejtett pénzt is megtalálta

Lopás bűntette miatt emelt vádat a Jászberényi Járási Ügyészség azzal a harminckét éves jászkiséri lakhelyű férfivel szemben, aki tavaly novemberben pénzt lopott az egyik helyi pékségből.

Szoljon.hu

A kasszában található pénzből is több ezer forintot magával vitt a tolvaj

Forrás: Police.hu

A vádirat szerint a 32 éves férfi tavaly november 5-én 22 óra 35 perc körül a nyitott ablakon keresztül bement egy Jászkiséren található pékségbe. Mint arról korábban beszámoltunk, a hívatlan vendég a kasszából 5 ezer forint váltópénzt, az irodában lévő asztal fiókjából – miután azt kifeszítette – pedig 135 ezer forint készpénzt lopott el.

A férfi vagyon elleni bűncselekmények miatt már több alkalommal büntetett, ezt a bűncselekményét különös, többszörös visszaesőként követte el, így a járási ügyészség a vádiratában a férfivel szemben börtönben letöltendő szabadságvesztésre és közügyek gyakorlásától eltiltásra tett indítványt. Azt is indítványozta az ügyészség, hogy a bíróság kötelezze a férfit a lopással okozott kár megtérítésére.

Az ügyben a Jászberényi Járásbíróság fog dönteni.

Dr. Ocsovai Ágnestől, a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség sajtószóvivőjétől azt is megtudtuk, ki számít valaki visszaesőnek. Akkor, ha úgy lesz a szándékos bűncselekmény elkövetője, ha korábban már szándékosan elkövetett bűncselekmény miatt végrehajtandó (letöltendő) szabadságvesztésre ítélték, és a büntetés letöltésétől számítva (vagy amíg az végrehajtható) három éven belül követ el újabb bűncselekményt.

A különös visszaeső ezen túlmenően mindkét alkalommal ugyanolyan vagy hasonló jellegű bűncselekményt követ el, például vagyon elleni bűncselekményeket, lopásokat. A többszörös visszaeső pedig az, akit már korábban is visszaesőként ítéltek végrehajtandó (letöltendő) szabadságvesztésre és az újabb bűncselekmény elkövetéséig még nem telt el három év.

A Büntető Törvénykönyv a különös és többszörös visszaesők esetében rendelkezik arról, hogy az újabb bűncselekmény elkövetése esetén a büntetési tétel felső határa szabadságvesztés esetén a felével emelkedik, így egy kisebb büntetéssel fenyegetett cselekmény is súlyosabb büntetést von maga után, ha az elkövető visszaesőnek számít.

És hogy miért is fontos mindez? Mert emiatt ebben az ügyben a három évig terjedő szabadságvesztésből négy és fél évre emelkedik a büntetési tétel felső határa...

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában