Lopássorozat

2023.03.27. 12:31

Minden hónapban másra fájt a foga a jászjákóhalmai férfinek

A jászberényi rendőrök 4 rendbeli lopás gyanúja miatt őrizetbe vettek egy jászjákóhalmai férfit.

Szoljon.hu

Forrás: Illusztráció

Fotó: Shutterstock.com

A megalapozott gyanú szerint egy 34 éves jászjákóhalmai férfi idén több vagyon elleni bűncselekményt követtet el a településen – olvasható a police.hu-n. Először január végén egy helyi ingatlanból televíziót tulajdonított el. Ezt követően februárban egy másik családi ház udvaráról zártszelvényt, míg egy másik felújítás alatt álló háztól beépítetlen műanyag ablakot lopott. Márciusban szintén egy családi házat szemelt ki magának, ahonnan arany és ezüst ékszerekkel, valamint mobiltelefonnal távozott. A férfi lebukásához az vezetett, hogy a jogtalanul megszerzett javakat elkezdte árusítani, mely információ a rendőrökhöz is eljutott. 

A jászjákóhalmai férfi ablakokat és ékszereket is lopott
Forrás: Police.hu

A bűncselekményekkel gyanúsítható férfit március 24-én elfogták és előállították a Jászberényi Rendőrkapitányságra. A jogsértőt a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki 4 rendbeli lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. A terheltet őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában