Vizsgálják az esetet

2023.05.15. 09:45

Döbbenetes: lezuhant a konténer egy teherautóról az M4-esen – videóval

A teherautó sofőrjét felelősségre vonhatják a történtek miatt.

Szoljon.hu

A konténer lezuhant a teherautó hátuljáról, csoda, hogy nem lett belőle baleset

Forrás: Részlet a Tények videójából

Lecsúszott egy konténer az M4-es autóút Budapest és Szolnok közötti szakaszán – közölte a Tények. A szállítmány felborult, csak a szerencsének köszönhető, hogy nem történt súlyosabb baleset.

A rosszul rögzített rakomány miatt a teherautó sofőrjét felelősségre vonhatják, melynek mértéke a 150 ezer forintig terjedő pénzbírságtól egészen a jogosítvány bevonásáig is terjedhet. A rendőrség már vizsgálja az esetet.

A felvételt egy vezetéstechnikai szakértő, Csörgő László is megtekintette, aki elmondta, hogy a sofőrnek még az elindulást megelőzően meg kellett volna győződnie a rakomány megfelelő rögzítéséről. Az érintett útszakaszon az autósok akár 100 kilométer/órás sebességgel is haladhatnak. Óriási veszélyben voltak, akik a teherautó mellett és mögött haladtak.

Az eset kapcsán Szabóné Berki Bianka őrnagy, a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője arról tájékoztatott, hogy mire a rendőrök kiérkeztek a helyszínre, az elhagyott konténer már eltűnt az útról.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában