Letartóztatás

2023.07.07. 17:25

Mindig egy autó volánja mögött tűnt fel a rejtélyes idegen a jászsági településeken

A Jászság öt különböző településén öt alkalommal lopott az a huszonöt éves férfi, akinek letartóztatását indítványozta a Jászberényi Járási Ügyészség. Gázolajat, szerszámokat tulajdonított el.

Pakainé Pusztai Nóra

Forrás: Illusztráció

Fotó: Shutterstock.com

Júniusban öt alkalommal, a Jászság öt különböző településén tűnt fel az a huszonöt éves férfi, akinek letartóztatását a napokban rendelte el a Jászberényi Járási Ügyészség.

A férfi a Jászságot személyautóval járta be június második felében, eközben három alkalommal mezőgazdasági telephelyre, további kétszer magánházakhoz tört be.

– Négy helyszínről összesen 840.000 forintot meghaladó értékben lopott el gázolajat és szerszámgépeket, míg egy esetben a férfit a sértett észlelte, ezért a magához vett tárgyakat eldobta és elmenekült – tájékoztatott dr. Lánczi Rajmund. A Szolnok Járási Ügyészség helyettes sajtószóvivője hozzátette, a férfit korábban több alkalommal büntették vagyon elleni bűncselekmények miatt, ellene jelenleg is büntetőeljárás folyik a Szolnoki Járásbíróságon, mely ügyben a bíróság bűnügyi felügyeletet rendelt el. 

Eszerint a férfi Jászkisér közigazgatási területét engedély nélkül el sem hagyhatta volna.

Azért is indítványozták a férfi letartóztatását, mert fennáll annak is a veszélye, hogy hasonló, újabb bűncselekményeket követne el.

– A Szolnoki Járásbíróság nyomozási bírája a férfi letartóztatását elrendelte. A döntés ellen a terhelt fellebbezett, így a kényszerintézkedésről a Szolnoki Törvényszék, mint másodfokú bíróság dönt véglegesen – közölték.

A tolvaj kannákkal járta a Jászságot, ahonnan több alkalommal is gázolajat lopott
Forrás: Rendőrség

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában