2023.09.09. 10:00
Szeptemberben is érdemes megnézni a polgárvédelmi tárlatot
A Kulturális Örökség Napján is hosszabbított nyitva tartással várják az érdeklődőket.
Forrás: JNSZ VMKI
Akik szeptember hétvégéire még nem terveztek programot, azoknak remek időtöltés lehet a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Polgári Védelmi Szövetség „Légoltalomtól a katasztrófavédelemig” című kiállításának megtekintése – hívja fel rá a figyelmet Németh Ádám tűzoltó főhadnagy, a vármegyei katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője.
A szolnoki vasútállomás közvetlen szomszédságában, a VOKE Csomóponti Művelődési Központ mögött lévő, egykori légoltalmi óvóhelyen berendezett tárlat a Kulturális Örökség Napja alkalmából, szeptember 16-17-én meghosszabbított nyitva tartással, díjmentes belépéssel várja az érdeklődőket. Előbbi napon 9-15 óra, utóbbin pedig 10-15 óra között várják a látogatókat.
A gyűjteménynek otthont adó óvóhelyet 1960-ban azzal a célzattal adtak át, hogy egy fegyveres konfliktus esetén innen lehessen irányítani a szolnoki vasútállomás működését. Ennek érdekében a vasbetonból épített létesítmény fala két méter széles, teteje pedig három méter vastag. Az épület hermetikusan zárható, saját áram- és ivóvíz-ellátással, mentesítő helyiséggel rendelkezik a pihenőkön és készletraktárakon túl.