Drámai pillanatok

2023.10.04. 11:25

A füredi férfi csak annyit mondott a telefonban, hogy édesanyja már nem lélegzik

Az ágyában lett rosszul az a tiszafüredi nő, akit fia a mentésirányító segítségével élesztett újra hétfőn. 

Pakainé Pusztai Nóra

Illusztráció

Forrás: Országos Mentőszolgálat Facebook-oldala

Ágyában lett rosszul hétfőn este az az 55 év körüli asszony, akihez Tiszafüredre kérték a mentők gyors segítségét. Az Országos Mentőszolgálat közösségi oldalán úgy tájékoztatott, a nő fia hallotta meg, hogy édesanyja furcsán veszi a levegőt, így megpróbálta felébreszteni, azonban nem járt sikerrel. 

– A férfi mentőt hívott, majd a telefonos utasítások alapján megvizsgálta a beteget, aki ekkor már nem is lélegzett. Tapasztalt mentésirányító bajtársunk azonnal riasztotta a legközelebbi egységet, miközben az újraélesztés lépéseit vette át a bejelentővel. Bajtársaink perceken belül a helyszínre értek és emelt szinten folytatták az életmentést, ami az időben megkezdett mellkasi nyomásoknak köszönhetően végül sikerre vezetett és a nőt kritikus állapotban szállították kórházba a mentők – közölték.

Mint posztjukban közölték, az érintettnek mielőbbi felépülést kíván, az életmentésben résztvevőknek pedig gratulál az Országos Mentőszolgálat.


 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában