Életükért küzdöttek

2023.10.19. 17:25

Kis híján halállal végződött egy cibakházi és egy jászladányi verekedés is

Mindkét bántalmazott az életéért küzdött, s csak a gyors orvosi segítség mentette meg őket.

Mészáros Géza

Forrás: Illusztráció

Fotó: Shutterstock.com

Néhány hónap különbséggel két hasonlóan brutális bűncselekmény is történt a vármegyében. Ezek ügyében tartottak előkészítő ülést a Szolnoki Törvényszéken csütörtökön.

Az egyikben a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség életveszélyt okozó testi sértés miatt emelt vádat egy 23 éves büntetlen előéletű fiatalemberrel szemben. Az illető a vád szerint tavaly október 24-én este 6 és 7 óra között Cibakházán úgy megvert egy másik fiatal férfit, hogy az közvetlen életveszélyes sérülést, léprepedést szenvedett. A bántalmazás következményeként a megtámadott fiatalember sérült szervét el kellett távolítani, és az életveszélyt csak a gyorsan érkező orvosi beavatkozás hárította el.

A vád szerint a két fiatal férfi két nappal korábban a sértett otthonában még együtt szórakozott, és a verekedés azért alakult ki közöttük, mert a vendéglátó fiatalember telefonja eltűnt, és a vádlottat gyanúsította meg azzal, hogy ellopta azt.

A büntetőperben kitűzött előkészítő ülésen a vádlott tagadta a bűntett elkövetését, ezért a bíró bizonyítási eljárásra „irányította” az ügyet.

A másik büntetőügyben ugyancsak életveszélyt okozó testi sértés miatt emelt vádat a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség. A vádhatóság még ez év május 25-én készítette el a vádiratát egy 36 éves büntetlen előéletű férfival szemben. Az illető a vád szerint tavaly december 18-án éjjel, nem sokkal este tíz óra után, Jászladány egyik utcájában előbb bordatájékon rúgott, majd ököllel is megütött egy másik férfit. A megvert személynek a bántalmazás következtében eltört az egyik bordája, tüdőzúzódást szenvedett és légmell alakult ki nála, melyek közvetlen életveszélyes sérüléseknek számítanak. A vád szerint csak azért nem következett be tragédia, mert a kiérkező rendőrök mentőt hívtak a sértetthez, aki így még időben megfelelő orvosi ellátásban részesült.

Az ügyben csütörtökre kitűzött előkészítő ülésen a vádlott az idézése ellenére sem jelent meg. A bíró először rendőri előállítással próbálta meg „elérni” és a vádlottak padjára ültetni a terhelt férfit. Majd miután ez a kísérlete sikertelen volt – a hatóság nem találta meg lakhelyén az illetőt – ellene elfogató parancsot adott ki.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában