Nem bújhattak el

2023.10.11. 10:06

Hollandiáig ért a jászkunsági nyomozók keze, nemzetközileg keresett topbűnözőt fogtak a segítségükkel

Hazai, európai és nemzetközi elfogatóparancs volt érvényben azon körözött személyek ellen, akiket Hollandiában fogtak el a minap. Egy többszörösen körözött 46 éves nőt és egy évtizedes bűnügyi múlttal rendelkező 36 éves férfit kerítettek kézre a holland hatóságok.

Pakainé Pusztai Nóra

Forrás: Illusztráció

Fotó: Shutterstock.com

A két körözött tartózkodási helyét a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a hevesi és a jászsági nyomozókkal közösen derítette fel.

F. Ritát hat éve keresték a Heves vármegyei hatóságok. Kábítószer-kereskedelem miatt bírói szakban lévő ügyben adtak ki ellene először hazai, majd európai és nemzetközi elfogatóparancsot. Felkerült a TOP 50-es körözöttek listájára is. F. Bélát pedig lopás miatt kereste a Fővárosi Törvényszék BV Csoportja. Az évtizedes bűnügyi múlttal rendelkező férfi szabadságvesztés letöltése elől menekült el. Tavaly nyár óta keresték a hatóságok. Ellene is európai és nemzetközi körözést adtak ki

– közölte Mári Ilona, a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Mivel mindkét körözöttel szemben felmerült, hogy külföldön tartózkodhat, ezért a nő ügyében a Heves, míg a férfi miatt a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság kérte a nemzeti nyomozó iroda célkörözési egységének a segítségét.

Forrás: Police.hu

– A vármegyei nyomozóknak sokrétű és alapos felderítő munka során sikerült olyan információkat beszerezniük, miszerint mindkét szökevény Hollandiában tartózkodhat –tette hozzá.

A magyar nyomozók felvették a kapcsolatot a holland társhatósággal, majd a két körözött tartózkodási helyéről általuk beszerzett legfrissebb információkat megosztották velük. Ez alapján a holland rendőröknek pár napon belül sikerült mind a két körözöttet elfogniuk.

– F. Bélát október 6-án Markelo településen, míg F. Ritát október 8-án egy másik holland településen vették őrizetbe, kiadatásukról a későbbiekben döntenek – tájékoztatott a szóvivő.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában