Lopás

2023.12.29. 12:35

Kirámolta az imaházat, és nem ez volt az egyetlen bűne a jászsági fosztogatónak

A megalapozott gyanú szerint egy helyi férfi tört be a jászapáti imaházba. A rendőrök azonban elfogták és kihallgatták. Az nem tagadta, hogy bűnös, sőt, kiderült, nem is ez az első eset, hogy rossz útra tért.

Kovács Berta

Forrás: Illusztráció

Fotó: Shuterstock.com

Bejelentés érkezett a rendőrségre december 28-án, mely szerint egy jászapáti imaházból több gyerekjátékot és egy mikrofon-adóvevőt loptak el 170 ezer forint értékben. A sértett megnevezte a feltételezett elkövetőt, akit a jászapáti rendőrök elfogtak, majd előállítottak a rendőrőrsre.

Forrás: Police.hu

A 21 éves helyi fiatalembert lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki. Tettét beismerte, és azt is elmondta, hogy az elvitt holmikat kinek adta el, illetve azt is bevallotta, hogy nem ez volt az első alkalom, hogy ellopott valamit az imaházból, tudtuk meg a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányságtól.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában