SZOLNOK/TISZAFÖLDVÁR

2018.05.26. 13:27

Egy sima bliccelés után is felelhetünk közokirat-hamisításért

A Szolnoki Járási és Nyomozó Ügyészség a napokban bíróság elé állított egy huszonnégy éves tiszaföldvári nőt közokirat-hamisítás bűntette miatt.

Mészáros Géza

A büntetőügyről érdeklődésünkre dr. Zsilka László, a megyei főügyészség helyettes sajtószóvivője számolt be hon­lapunknak.

A fiatal nő még tavaly október­ben az egyes jelzésű helyi járatú autóbuszon utazott, amikor egy ellenőr elkérte a menetjegyét.

A hölgy felmutatott egy, az Országos ­Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság által kiállított, kedvezményes utazásra ­jogosító hatósági igazolványt.

A jegyellenőr azonban észrevette, hogy az irat nem az illetőé, hanem a nő kiskorú gyermekéé, aki ez időben nem utazott vele.

A Büntető törvénykönyv értelmében az is közokirat-hamisítást követ el, aki a más nevére szóló valódi közokiratot felhasználja.

A Szolnoki Járásbíróság egy évre próbára bocsátotta a vádlottat és kötelezte őt a bűnügyi költség megfizetésére.

Az ítélet jogerős – tájékoztatta honlapunkat dr. Zsilka László helyettes sajtószóvivő.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában