SZOLNOK

2018.03.17. 09:22

Rablás Szolnokon: alkoholért fojtogatott, majd megrugdosott egy férfit

A rendőrök pár órán belül elfogták a nemzeti ünnepen elkövetett szolnoki rablás gyanúsítottját.

A Szolnoki Rendőrkapitányság rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást egy 17 éves szolnoki lakos ellen.

A fiatal 2018. március 15-én 23 óra után Szolnok egyik utcáján szólította le a hazafelé sétáló sértettet, akitől a rövid ismeretség után a táskájában lévő szeszes italokat követelte, majd fojtogatni kezdte.

A férfi a fojtogatásból kiszabadult és elfutott, de a támadó utolérte és a földre rántotta, majd többször megrúgta.

A földre került sértett a bántalmazást követően a hátizsákjából kivette az italokat, melyeket a támadó magához vett, és elmenekült a helyszínről.

Forrás: police.hu

A rendőrök az adatgyűjtést követően, rövid időn belül azonosították, és pár órán belül elfogták a szolnoki fiatalt.

A nyomozók gyanúsítottként kihallgatták, őrizetbe vették és előterjesztést tesznek előzetes letartóztatásának indítványozására – közölte honlapunkkal a megyei rendőrség.

Borítókép: police.hu

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában