2018.02.27. 10:28
Az állatmenhely fejlesztéséért báloztak Füreden (galéria)
Harmadik alkalommal szervezték meg a Város Bálját február 24-én, a Tisza-tó fővárosában.
A polgárosodó Tiszafüred hagyományait felelevenítő esemény idén is jótékony célokat szolgált. Ezúttal a gyepmesteri telep fejlesztésére és az ott élő állatok körülményeinek javítására gyűjtöttek.
A Pipás Zenekar vendégfogadását nyitótánc és köszöntők követték. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter és Kovács Sándor a megyei közgyűlés elnöke is szólt a jelenlévőkhöz.
– A jótékonyság mellett fontos célunk az értékteremtés. A polgári tradíciók ápolása. A polgárosodás időszakában Tiszafüreden még virágzó társasági élet zajlott a helyi középosztály tagjainak és a közélet meghatározó szereplőinek részvételével. Ezt szeretnénk évről évre felidézni – fogalmazott Ujvári Imre polgármester.
Idén is gazdára találtak az ilyenkor hagyományos elismerő díjak. A Tiszafüred Város Gazdaságáért járó elismerést Hegedűs Sándor vállalkozó, az Életmű-dijat pedig Vajkó Ferenc vehette át.
Ilyen volt a Város Bálja Tiszafüreden
A vacsora után Szekeres Adrienn, valamint a Vivat Bacchus a capella énekegyüttes gondoskodott a jó hangulatról.
Ez volt a harmadik olyan bál, amely a jótékonyság jegyében került megrendezésre. Míg 2016-ban egy lakótelepi játszótér kialakítását, tavaly a református óvodát támogatták. Az idei bál bevétele pedig a füredi menhely működését és fejlesztését célozta.