Tiszazugi patikasokk

2018.02.18. 15:25

Az egyszerű gyógyszerekre is napokat kell várniuk a tiszazugiaknak

Több éve panaszkodnak a cserkeszőlői, öcsödi, mesterszállási és a tiszakürti lakosok a településükön működő patika nem megfelelő ellátottsága miatt. A legáltalánosabb pirulákat is csak megrendelésre tudják, tudták a betegeknek leszállítani, pár napon belül. A vevők egy ideje inkább Kunszentmártonba vagy Lakitelekre utaznak át beszerezni a készítményeket. Most azonban valami változik, bár nem biztos, hogy a lakosok felhőtlenül örülhetnek ennek.

Joó Zsuzsa

Képünk illusztráció.

Forrás: Shutterstock

Elege lett a tiszakürtieknek a „patika-mizériából”. Múlt héten levélben fordultak a helyi jegyzőhöz, melyben leírták, hogy két éve a helyi gyógyszertár az alapvető gyógyszereket is csak több napos késéssel tudja a betegeknek leszállítani.

Saját raktárkészlet hiányában gyakorlatilag minden orvosságot előre kell megrendelni.

A Muzsik Tamás lelkipásztor által megfogalmazott levélben arról panaszkodtak a kürtiek, hogy a betegeknek rendszeresen Kunszentmártonba vagy Lakitelekre kell átjárniuk a pirulákért.

Ez pedig a többség számára nem csak anyagilag megterhelő, hanem komoly időbeli veszteséget is jelent. Nincsen mindenkinek autója, a buszozás pedig órákat vesz igénybe.

A felvázolt probléma nem új keletű tehát és nem is csak a kürtiek szembesültek vele. A tulajdonos ugyanis nem csak itt, hanem Cserkeszőlőn, Öcsödön és Mesterszálláson is üzemeltet patikát, a lakosok mindenhol ugyanazt a problémát tapasztalták.

Dr. Bálint Ilona három éve úgy nyilatkozott, cége nehéz helyzetbe került, de reméli, problémái hamarosan megoldódnak.

Hangsúlyozta, hogy a gyógyszerészeknek 24 órán belül kell hozzáférhetővé tenniük azon gyógyszereket, amelyeket az OEP támogatáspolitikája előnyben részesít, és ezt tudják is teljesíteni.

Honlapunknak azt is elmondta, kistelepüléseken patikákat fenntartani manapság nem túlságosan nyereséges vállalkozás – Mesterszállásra például saját benzinköltségén járt ki.

Az elmúlt időszak alatt azonban a tulajdonos családi vállalkozása nem állt talpra.

Olyannyira, hogy a négy gyógyszertár közül a mesterszállásit tavaly november elsejével bezárták (szerencsére egy tiszaföldvári gyógyszerész átvette az üzemeltetést), a tiszakürtit pedig február 24-től más vállalkozó fogja üzemeltetni (állítólag ugyanaz, mint Mesterszálláson).

Dr. Bálint Ilona elmondta, a másik kettőnek, az öcsödinek és a cserkeszőlőinek az üzemeltetésén azonban nem módosítanak.

Képünk illusztráció.
Forrás: Shutterstock

Cserkeszőlőn korábban képviselő-testületi ülésen is foglalkoztak e témával – a folyamatos lakossági panaszok miatt. Először arra jutottak, hogy nem érdemes újabb pályázatot kiírni, úgysem lesz jelentkező.

Nemrégiben azonban megelégelve a helyzetet, mégiscsak kiírták a pályázatot egy (másik) fiókpatika üzemeltetésére.

– Évente 440 ezer ember fordul meg községünkben, nem tartható az az állapot, hogy bárkinek is napokat kelljen várnia egy-egy gyógyszerre. A pályázat határideje február végén jár le, reméljük, lesznek jelentkezők – nyilatkozta Illési Sándor László alpolgármester.

Addig is, amíg a helyzet nem rendeződik így vagy úgy, a tiszazugi lakosok – jobb híján – oda utaznak, ahol azonnal hozzájuthatnak a kiírt gyógyszerükhöz.

Nem kellett eljárnia a hatóságnak

Öcsöd az évek óta fennálló patikaprobléma kivizsgálását még 2013-ban kérte a megyei tiszti főgyógyszerésztől.

Levélben tájékoztatták az önkormányzatot arról, hogy a gyógyszertárban nem kötelező sokféle medicinát készleten tartani, csak és kizárólag tetanusz injekciót. Ebből pedig 11 ampulla volt a patikában az ellenőrzés időpontjában.

Egyéb gyógyszerkészítményeknek (például vérnyomáscsökkentőnek, lázcsillapítónak, nyugtatónak vagy vércukorszint-csökkentőnek) nem kötelező a polcokon lenniük. Szakmai felügyeleti jogkörben tehát nem kellett eljárnia a hatóságnak sem Öcsödön, sem pedig Cserkeszőlőn.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában