TOMAJMONOSTORA

2018.02.04. 17:23

Mérföldkőhöz jutott a kis falu oktatása

Meghatározó lesz az idei év a tomaji középiskola életében, az esti gimnázium első évfolyama tesz érettségi vizsgát tavasszal. Régi vágya volt a településnek a helyi oktatási paletta bővítése, hiszen 2015-ig csak általános iskola működött a községben.

Ujvári László

– Idén tavasszal lesz először érettségiző évfolyama a középiskolánknak – osztotta meg a jó hírt honlapunkkal Szathmári Norbert, a Budakalász Gimnázium Tomajmonostorai Tagintézményének vezetője.

Több mint húszan tesznek érettségi vizsgát a közeljövőben, amire korábban még nem volt példa.

Az oktatás hetente két alkalommal, délutáni-kora esti órákban történik. A tagintézmény 2015-ben kezdte működését, elsősorban helyieknek szervezték, de népszerűsége gyorsan átlépte a falu határát, már sokan járnak a környékről is – Tiszaszentimre, Újszentgyörgy, Abádszalók, Tiszaderzs, Tiszaroff is ad tanulót.

– A tagintézmény életre hívását a felzárkóztatás motiválta. Az volt a célunk, hogy a felnőtteknek érettségi vizsga után több lehetőségük legyen érvényesülni, elhelyezkedni – magyarázta a tagintézmény-vezető.

Mint megtudtuk, a tanári kar többségében kunhegyesi, de nagy részük a tomaji általános iskola pedagógusa, ami az ottani tantestület erősségét bizonyítja.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában