TISZAFÜRED

2018.03.29. 16:35

Több mint száz új munkahely létesül a Julius-K9 tiszafüredi üzemében

Csaknem háromezer négyzetméteren először hetven, majd további ötven új munkavállaló kezdi meg a Julius-K9 kutyafelszerelések gyártását Tiszafüreden, a szigetszentmiklósi székhelyű, magyar tulajdonú K9-Sport Kft. ezzel több mint ötszázra növeli munkatársainak létszámát – közölte a cég közleményben az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint a beruházás célja, hogy a vállalat a térségben gyártói és egyben logisztikai központot hozzon létre, ahová Tiszaderzsről, Tiszaszőlősről, Tiszaörsről, Tiszaszentimréről, Abádszalókról és Tiszafüredről is járnak dolgozók.

A komplexumban a gyártáson túl minőségellenőrzés és csomagolás is zajlik majd, így közvetlenül innen indulhatnak a termékek német, kínai és amerikai piacokra.

A tiszafüredi önkormányzattal és a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjával együttműködve a vállalat több mint 60 millió forintos bértámogatásra tett szert.

Ennek köszönhetően a megyében a K9-Sport Kft., mint a Julius-K9 márkatermékek gyártója több mint 200 embernek biztosít majd közvetlenül biztos megélhetést- szerepel a közleményben.

Az intenzív munkaerő-toborzás jelenleg is négy megyében zajlik. A cégnek számtalan tartós munkanélkülit sikerült betanítás után alkalmaznia, így a térség munkanélküliségi rátájának csökkentéséhez is jelentősen hozzájárult – írták.

A K9-Sport Kft. az MTI-t arról tájékoztatta, hogy a cég nettó árbevétele 2017-ben több mint 4,5 milliárd forint volt, üzemi eredmény pontos összege egyelőre még nem áll rendelkezésre. A vállalat új varróüzemének ünnepélyes megnyitóját április 3-án tartják.

Forrás: MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában