PARKOLÓJEGY

2018.04.26. 11:30

Majdnem minden tizedik sofőr bliccel a szolnoki fizetős parkolókban

A parkolási díj többszörösét kell ­befizetnie annak az autósnak, aki feledékenységből­ vagy ­éppen szándékosan nem vett parkolójegyet. Ha lebukott, érdemes mielőbb rendezni a számlát, az idő előrehaladtával ugyanis jelentős mértékben emelkedik a pótdíj összege. Akár végrehajtóhoz is kerülhet az ügy.

Keményen büntetik a bliccelőket

Forrás: Shutterstock

– A becsült adatok alapján nagyjából öt-tíz százalék azok aránya, akik bliccelnek a fizetős parkolási zónákban Szolnokon – tudtuk meg Lits Lászlótól.

Az NHSZ Zounok Zrt. ügyvezető igazgatója érdeklődésünkre közölte, ez az arány a bevásárlóhelyek, lakóövezetek környékén már egy ideje állandónak mond­ható. Azokban a parkolókban viszont, ahol egyre több a bérletes, például nagyobb cégeknél, intézményeknél, csökkent a bliccelők száma.

Hogy közülük mennyien lehetnek azok, akik szándékosan hagyják figyelmen kívül, hogy fizetős helyen pihentetik a járművet, nem tudni. Ám annyi bizonyos, a magyarázattól függetlenül érdemes minél előbb befizetni a kiszabott pótdíjat.

– Az összeg országosan alkalmazandó számítási módját törvény írja elő. Ez alapján, ha a díjfizetési kötelezettség alá eső várakozási területen lévő autó például díjfizetés nélkül parkol, úgy egy órai várakozási díjat és pótdíjat kell fizetni. A pótdíj kiszámításának alapja az adott zónában fizetendő óradíj. Más az 1. díjosztály, mely személyautók esetén érvényes, és más a 2. díjosztály, mely teherautók és buszok esetén – magyarázta Lits László.

– A pótdíj szorzószáma tizenöt napon belüli fizetés esetén a díjköteles időszak, melyet még megtoldanak két órával. Ezt a gyakorlatban úgy kell értelmezni, hogy abban az övezetben, ahol tíz óra a díjköteles időszak, például Szolnokon nyolc és tizennyolc óra között, a parkolási idő díját tizenkettővel szorozzák fel. Valamint ezen felül meg kell fizetni még egyórai várakozási díjat is. Tizenöt napon túl pedig az egyórai várakozási díj negyvenszerese a pótdíj – tette hozzá.

Szám szerint ez azt jelenti, hogy például személyautóknak az I. zónában az óradíj 340 forint, a teljes fizetendő összeg viszont 4 420 forint (4 080 forint pótdíj plusz 340 forint óradíj), amennyiben az eset idejéhez képest tizenöt napon belül rendezzük a számlát.

Ha viszont nem, ez az összeg már 13 940 forintra rúg... Teher­autóknak és buszoknak az I. zónában 1 020 forint az óradíj, a pótdíj viszont 13 260 forint. Tizenöt napon túl pedig 41 820 forint.

Ha nem blicceltük el a parkolójegy-vásárlást, akkor sem lehetünk teljesen nyugodtak. Nem árt odafigyelni, hogy meddig szól a szelvény, ugyanis a lejárt, azaz érvénytelen jeggyel parkolóknak is pótdíjat kell fizetniük.

Ráadásul ugyanazt az összeget, mint azoknak, akik elbliccelték a vásárlást. Az egy óránál rövidebb időre váltott jegynél öt perc a türelmi idő az újabb jegy váltására, az egy órára vagy hosszabb időre váltott jegy esetén pedig tizenöt perc.

A pótdíjazás fenti szabályait ugyancsak törvény határozza meg, vagyis érdemes őket megjegyezni, hiszen az ország valamennyi közterületi fizető parkolójában egyformán alkalmazzák.

Létezik még néhány eset, amikor szintén „mikuláscsomag” várhat minket a szélvédőn. Például, ha a parkolóhelyet az adott zónára érvényes díjtételnél alacsonyabb díjtételű parkolójeggyel vettük igénybe, vagy lejárt a bérletünk érvényességi ideje.

Az sem mindegy, hogyan helyezzük el a parkolási jegyet és bérletet, ugyanis ha ellenőrizhetetlen, akkor sem ússzuk meg a pótdíjat. Ha pedig ki sem tesszük, akkor pláne nem.

A mozgáskorlátozottak parkolási igazolványát is úgy kell elhelyezni – a KRESZ előírásának megfelelően –, hogy annak előlapján a hatályosságra és jogosultságra utaló adatok láthatóak legyenek.

Akár a végrehajtóhoz is kerülhet a követelés

Kár lenne arra játszani, hogy idővel úgyis lemond a követelésről az NHSZ Zounok Zrt., manapság ugyanis a törvényeknek köszönhetően már számos eszköz áll a parkolást működtető cégek rendelkezésére.

A társaság tájékoztatása szerint a pótdíjkövetelésekkel kapcsolatosan először, hatvan napon belül, felszólító levelet küldenek a gépjármű forgalmi engedélyébe bejegyzett tulajdonosnak.

Következő lépésként, egy éven belül, a vonatkozó törvényi előírások alapján fizetési meghagyásos eljárás keretében próbálnak érvényt szerezni a követelésüknek. Ha pedig ez sem vezet eredményre, a tartozásokat öt éven belül átadják végre­hajtásra.

Mint megtudtuk, megközelítőleg az ügyek tíz-tizenöt százalékában kell fizetési felszólítást küldenie a NHSZ-nek a kiszabott pótdíj miatt. Körülbelül nyolc-kilenc százalék azon esetek száma, amikor végre­hajtói úton kell érvényt szerezni a követelésnek.

Borítókép: Illusztráció

Forrás: Shutterstock

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában