MEG EGY FEDETT PIACOT

2018.04.23. 17:20

Utcanévtáblákat, kukákat és saját háziorvost is szeretnének a tiszejenőiek

Csendes, kellemes, jókora portákkal megáldott igazi falusias környezet jellemzi Tiszajenőt. A vidéki életet kedvelők ideálisnak találhatnák a települést. A helyiek közül azonban nem egy ember úgy véli, sok minden hiányzik ahhoz, hogy igazán otthon érezzék magukat a faluban. Sokszor nem is nagy dolgok azok, aminek hiányát megfogalmazzák. Jó kérdés persze, mi okozza valójában az építő jellegű párbeszéd hiányát.

Kovács Berta

Janiga Istvánné a környékbeliekkel konzultálva össze is írta, mit hiányolnak a településen

Fotó: Mészáros János

– Vagyunk többen is, akik úgy érzik, nem igazán figyel ránk a falu vezetése, nem talál meghallgatásra a kérésünk – kerestek meg panaszukkal helybéliek, főként idősebbek, valamint szülők. Elmondták, hiányolják az olyan gyűléseket, fórumokat, ahol előadhatnák problémájukat, és lenne is, aki meghallgatná őket.

– Ha lakossági fórumot akarnak az emberek valamilyen ügyben, miért nem keresnek meg? – állt értetlenül e felvetés előtt a Puskás Béla Csaba polgármester, akit a lakosok panasza nyomán kérdeztünk meg az ügyben.

– Bármikor összehívhatunk ilyen gyűlést, ha arra van szükség. Minden évben tartunk is fórumot, de az a baj, hogy ezekre viszont nagyon kevesen jönnek el, és nem is olyanok, akitől érdemi hozzászólásokat hallunk, így nem gondolom, hogy gyakrabban kellene szervezni. Akinek gondja-baja van, az engem is megkereshet a hivatalban – hangsúlyozta a falu első embere.

Bár most kellemes az idő, többen is szóvá tették, hogy mennyire hiányolnak egy fedett piacot. Nyolc éve kérték először, azóta sem történt előrelépés. Az óvoda melletti szabad területen kínálják portékáikat az árusok.

A polgármester elmondta, figyelik a pályázati kiírásokat, de eddig még nem volt olyan lehetőség, amellyel meg tudnák valósítani ezt az elképzelést. Korábbi kiírásban hatszáz négyzetméter volt az előírt alapterület, ekkora helyük egyébként sincs. A költségeknek is csak egy részét fedezte volna a támogatás.

Jenőn kicsit nehezen tájékozódik, talál meg egy-egy címet, aki nem odavalósi. Panaszolták a korábban megígért utcanévtáblák hiányát.

– A táblák készen vannak, az idén mindenképpen ki is fogjuk helyezni közmunkásokkal – ígérte a polgármester.

– Az egész faluban sajnos sehol nincsenek utcai kukák – mutattak rá anyukák. – A gyerekeket hogy neveljük arra, hogy vigyázzon a környezet tisztaságára, ha azt látják, hogy nincs hova dobni menet közben a csokis papírt, használt zsebkendőt?

Janiga Istvánné a környékbeliekkel konzultálva össze is írta, mit hiányolnak a településen
Fotós: Mészáros János

– Az biztos, hogy nem rakunk ki hulladékgyűjtőket, minden háztól megoldott a lakossági szelektív szemétszállítás, évente tartunk lomtalanítást – mondta Puskás Béla.

– Korábban volt ilyen próbálkozás, de mindenfélét odahordtak a kukába a döglött birkától kezdve a sertésbelsőségig. Sőt, más faluból is áthordták a szemetet a kültéri gyűjtőkbe. Ezt semmiképp sem szeretnénk.

Sokakat foglalkoztat, lesz-e a falunak háziorvosa, mert jelenleg helyettesítéssel megoldott csak az ellátás. Megtudtuk, a tavaly elhunyt Zoboki Zsolt felesége üzemeltette egy évig a praxist, amit most adott vissza. Így meg fogják hirdetni, hogy a háziorvost keresnek.

Napközit, programokat hiányolnak az idősek

Bár működik egy jó kis nyugdíjas közösség a faluban, mégis magányosságra, programok hiányára panaszkodik az egyedül élő idősek egy része. A polgármester szerint ennek ellenére ők azok, akik a falunapra, rendezvényekre sem jönnek el.

Halász Miklósné, a nyugdíjasklub vezetője is elmondta, hogy ő számos emberrel találkozik nap mint nap, rendszeresen agitálja őket, de nem sok eredménnyel. Sokan arra hivatkoznak, hogy nem érnek rá, elfoglaltak. Vagy inkább nehéz őket kimozdítani otthonról. Vannak, akik sehová nem járnak el. Pedig a művelődési házban tartott klubösszejöveteleik nagyon jó hangulatúak, utazást, közös kertészkedést is szerveznek. Az viszont biztos, hogy hiányzik egy napköziotthon, ami működött is valamikor a településen. Jó kérdés azonban, kinél, miként kellene egy ilyen indítását kezdeményezni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában