EZEKET JÓ, HA TUDJA

2018.04.02. 07:00

Változik a műszaki vizsga, Szolnok megyei szakembert kérdeztünk a szabályokról

Kisebb, komoly és veszélyes hiba. Ebbe a három kategóriába kell majd sorolni a járművek műszaki vizsgáztatása során feltárt hiányosságokat a Magyar Közlönyben nemrég megjelent jogszabály szerint. Ezek a minősítések azonban különböző következményekkel járnak.

Czakó Nóra

Három kategóriába lehet sorolni a műszaki vizsga során feltárt hiányosságokat

Forrás: Shutterstock

A jelenlegi megfelelt vagy nem felelt meg kategóriák helyett május 20-tól háromféleképpen minősíthetik az autók műszaki vizsgája során feltárt problémákat.

Kisebb hibának számít a jármű biztonságát vagy a környezetterhelést jelentősen nem befolyásoló kisebb hiányosságok, valamint az előírásoktól való egyéb kisebb eltérések. Komoly hiba a közúti forgalom többi résztvevőjét veszélyeztető jelentős hiányosságok

vagy az előírásoktól való egyéb jelentősebb eltérések.

Veszélyes hiba pedig a közúti biztonságra közvetlen és azonnali veszélyt jelentő vagy a környezetterhelést befolyásoló veszélyes hiányosságok.Ha az ellenőrzés során nem találnak hibát, valamint kizárólag kisebb hiányosságokat, úgy kell tekinteni, hogy a gépkocsi megfelelt a vizsgálaton.

A feltárt hiányosságokat orvosolni kell, és a járművet nem szükséges újbóli vizsgálatnak alávetni. Komoly hiba esetén úgy kell tekinteni, hogy az autó nem felelt meg. Ebben az esetben a forgalmi engedély maximum két hónappal meghosszabbítható, ez idő alatt azonban ismételt vizsgára kell menni.

Veszélyes hiba esetén a forgalmi engedélyt érvényteleníteni kell. Egy szolnoki javítóműhely tulajdonosa szerint rengeteg pénzbe fog kerülni a változás és mind az ügyfeleknek, mind a szervizeknek gondokat okoz majd.

Kézér Zoltán, a zagyvarékasi Kézér Autószerviz tulajdonosa szerint azonban a változásból az ügyfél nem sokat fog tapasztalni. A módosult jogszabály inkább a szervizekre ró plusz feladatot.

– Az autók műszaki felépítése, az előírások változnak, ezért az ellenőrzés során is módosításra van szükség jogszabályi és eszköz szinten egyaránt. A jövőben ezért más technológiával kell vizsgálnunk bizonyos berendezéseket, például az új típusú fényszórókat

és az elektromos kéziféket.

– Azok az eszközök ugyanis, melyeket most használunk, ezek minősítésére nem alkalmasak. Ez a szervizeknek jelent majd anyagi terhet, mert a fékpadokat át kell alakítani, ha pedig nem lehet, ki kell cserélni. Ez több millió forint költséget jelent egy-egy vállalkozásnak.

– Szintén változás, hogy a módosult jogszabálynak köszönhetően ezentúl a magyar műszaki vizsgarendszerben kötelező lesz a fékolaj forráspontjának vizsgálata is – magyarázta Kézér Zoltán, aki egyébként vizsgabiztosként is tevékenykedik.

A szakember arra is rámutatott, hogy a változások nyilván az ügyfelekre is rónak majd terheket, hiszen az új, elektromos technológiák magasabb árszínvonalon javíthatóak.

Egy lámpatest kicserélése például több száz ezer forintba is kerülhet. Azoknak azonban, akik például BMW-vel járnak, ezt tudomásul kell venniük.

– Ezekkel a változásokkal nyilvánvalóan biztonságosabbá és kevésbé balesetveszélyessé válnak az autók. Érdekes azonban, hogy a közlekedés biztonságát közvetlenül nem befolyásoló, de komoly hiba esetén a járművel még két hónapig tovább közlekedhetünk

– jegyezte meg, majd hozzátette, korábban egyébként Magyarországon már élt ez a gyakorlat. Ezt hozták most vissza az új szabályozással.

Hozzátartozó autóját nem ellenőrizhetik a szakemberek

A megváltozott jogszabály azt is kimondja, hogy a műszakiztatás során a vizsgabiztosnak minden esetben vizsgálnia és biztosítania kell összeférhetetlenség-mentességét. Vagyis nem vehet részt olyan jármű ellenőrzésében, amely saját vagy hozzátartozója tulajdonában vagy üzemeltetésében van, vagy közreműködött a javításában.

Emellett díjazása nem kapcsolódhat az adott műszaki vizsgálat eredményéhez és az ellenőrzött gépkocsik darabszámához. A rendelet kitér arra is, hogy aki használt autót hoz be külföldről, annak május 20-tól a származási országban kiállított műszaki vizsgálati bizonyítványt is be kell mutatnia.

Borítófotó: illusztráció

Forrás: Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában