CSÉPA

2018.05.31. 17:16

Villámsegítséget nyújtott Csépa a tető nélkül maradt házaspárnak

Villám csapott három csépai házba múlt héten csütörtökön, ebből az egyik ingatlan súlyosan megrongálódott. A benne élő házaspár kilátástalan helyzetbe került, hiszen biztosítás és félretett pénz nélkül esélytelennek látták otthonuk újjáépítését.

Joó Zsuzsa

A település összefogásának köszönhetően hamarosan újra lesz tető a házon.

Fotó: Mészáros János

– Megérkezett a faanyag? – kiált fel András atya a magasban kalapácsoló munkásoknak. Azok intenek, minden rendben, időben készen lesz a tető, nyugodjon csak meg az atya.

A gondozott, virágos udvar egy része most leginkább egy Tüzép-telephez hasonlít.

Antal Andrást, Csépa állandó diakónusát múlt pénteken keresték fel, hogy baj van, segítségére volna szükség. Az atya előtt egy végtelenül elkeseredett, megtört férfi, Borsányi György állt.

Elmesélte, házába villám csapott, az jelenleg lakhatatlan. Az atya megnyugtatta, még ez a kilátástalannak tűnő helyzet sem reménytelen. És hogy bízzon csak benne, hamarosan újra szép lesz a házuk. Azóta öt nap telt el.

– Nagy a bánat, de nagy az öröm is! – bólogat Borsányi Elizabeth, aki férjével együtt Romániából érkezett a faluba hat esztendővel ezelőtt. Ahol állunk, a porta, a ház az övé­ké.

– Szorgos embereknek ismerték meg őket a helyiek, akik mindig szeretettel fordultak mások felé és ügyeltek arra, környezetük tiszta és rendezett legyen.

Györggyel arról a bizonyos estéről beszélgetünk.

– Zuhogott az eső aznap este. A kisszobában voltunk, néztük a tévét. Dörgött, villámlott. Két dörrenést hallottunk, az egyiket messzebbről, a másikat egészen közelről.

„Szinte „benne voltunk” a durranásban”

– magyarázza a férj.

A légnyomás három méterre elröpítette a felrobbant tévét, kiszakította az ablakokat a helyükről, az ajtót kitépte a pántokból és a szoba túlvégébe csapta. Az álmennyezet is leszakadt, a tetőről a cserepek méterekkel odébb zuhantak le.

A település összefogásának köszönhetően hamarosan újra lesz tető a házon.
Fotó: Mészáros János

A vezetékek kiugrottak a helyükről és lángoltak, füstölögtek.

– Először nem is láttam a pusztítást. Kezembe fogtam a zseblámpát és végigjártam a lakást. Semmi, de semmi nem volt a helyén! Csak fogtam a fejem és tudtam, mindenünk odalett – suttogja a férfi lehorgasztott fejjel.

Hozzáfűzi, az összes pénzt, amit az elmúlt hat évben keresett, mind-mind otthonuk csinosítására fordították, egy fillér megtakarításuk sincsen.

A feleség biztatóan megszorítja párja kezét és elmondja, jók az emberek, lám, mennyien segítenek nekik, hogy legyen hol lakniuk!

– Pedig azt hittük, bennünket senki nem támogat majd, mert román állampolgárok vagyunk. És mégis... Az önkormányzat cserepeket adott, a polgármester intézkedett, a szomszédok adják az áramot, az atya meg?

– Az atya verbuválta ezt a csapatot, akik újraépítik a házunkat. Hát ezért a bánat, de az öröm is – mondja Elizabeth.

Antal András közben kollégáit irányítja, kiderül ugyanis, hogy a tetőn ácsoló férfiak nagy része a plébánia alkalmazottja. A dolgozókat most „átcsoportosították”, a Borsányi család megsegítése a legfontosabb.

– Akkor kell segíteni az emberen, amikor bajban van. Nem akkor, amikor mi ráérünk, vagy amikor azt betervezzük – jegyzi meg az atya.

Borsányi Györgyék (balra) most már bizakodóak, hogy a segítségnek köszönhetően helyreáll a házuk.
Fotó: Mészáros János

És ha azt hinnénk, hogy András csak a szavak embere, tévedünk. Ő volt az első, aki felmászott a megrongálódott tetőre, ő mutatta meg, hogyan kell ácsolni.

Kiderül, András kiválóan ért a hegesztéshez, az asztalosmunkákhoz, ha kell, traktort is vezet.

– Egyszer egy ismerősöm azt mondta, ő nem lesz olyan bolond, mint én, hogy kimenjen a földre is kapálni. Én megtettem. Vetettem, szántottam, és bizony sokat kapáltam.

– Ma is megfogom a munka végét. Ezt a házat közös erővel építjük újjá! – néz fel az épülő-szépülő tetőre.

Közben odabentről elkezdték kicipelni a tönkrement háztartási gépeket. Szerencséje van a lakóknak, hogy az atya pár nap alatt szerzett nekik egy másik mosógépet, tévét is.

A házaspár némán, összeszorított szájjal figyeli a munkásokat.

Ön is segíthet a Borsányi családnak!

Festék, OSB az álmennyezethez, negyven négyzetméternyi laminált padló – sorolja Antal András atya azokat a dolgokat, melyek ahhoz szükségesek, hogy a Borsányi család otthona újra használható legyen.

Ezeket még ő sem tudta beszerezni. Hozzáteszi, az áram újbóli bevezetéséhez viszont pénz kell, így pár ezer vagy csak száz forint is nagy segítséget jelenthet.

Amennyiben szeretnék támogatni a szerencsétlenül járt házaspárt, kérem, értesítsen bennünket e-mailben a z[email protected] címen!

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában