KUNSZENTMÁRTON

2018.06.01. 12:33

Csak azon elhunytak gyászjelentését tették ki, akik temetését tőlük kérték

Nem csak a katolikus temető rendezettségével, hanem a gyászjelentések kiplakátolásával kapcsolatos problémákra is felhívták az kunszenti önkormányzat figyelmét a lakosok.

Joó Zsuzsa

Arról tájékoztatták a polgármestert, hogy a városban működő különböző temetkezési vállalatok nem helyezik ki azoknak a hozzátartozóknak az elhunyt családtagjairól szóló gyászjelentését, akik a temetéssel kapcsolatos szolgáltatást nem náluk rendelik meg.

– Ez igen szomorú. Nem elég a gyász, a fájdalom, még ezzel a nem emberbaráti hozzáállással is szembesülni kell – vélekedik Wenner-Várkonyi Attila.

Hozzátette, az önkormányzatnak nincs ráhatása ezen cégekre, ezért „saját hatáskörben” oldották meg a problémát. A piac átjárójába elhelyeztek egy szekrényhez hasonló városi tájékoztató táblát, mely a múlt héttől már működik is.

Ide bárki kiteheti gyászjelentését. Mivel sajnos rögtön leszaggatták az első kitűzött papírokat, így – jobb híján – zárhatóvá tették a szekrényt. Amennyiben segítségre van szükség, Szabó János piacfelügyelőt kell keresni, a kulcs nála van.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában