TEHETSÉG

2018.06.03. 11:30

Még oviba jár, de már országos sakkbajnok a kisújszállási Bori

Horváth György nagykunkapitány unokái, ­Bori és Eszter fiatal koruk ellenére már most sikeres sakkozók. A lányokat kisúji otthonukban kerestük fel, ahol érmek tucatjai és serlegek kerültek elő.

Daróczi Erzsébet

Eszter edzőjével játszik, mellettük az anya, Judit és a kis Bori

Fotó: Daróczi Erzsébet

– Egyik kis ovistársam, ­Tomi hívott el ötévesen egy sakkórára. Nagyon megtetszett, és azóta járok – foglalta össze rózsaszín kalapjában – melyre a nagyapától kapott pávatollat is feltűzte – a hatéves Bori, aki már várja a sulit, mert szeretne írni, olvasni is.

– Bár még óvodás, de már az U8-asok között játszik, azaz első-második osztályosokkal versenyez. Amikor először jött sakkórára, még csak érdeklődéssel nézte a táblát, aztán a következő alkalommal már leült, és kezdte tanulni a figurákat.

– Első versenyén úgy indítottam el, majd lesz valahogy, ismerkedjen a versenyizgalommal, de ő rögtön nyert. Nála az első-második-harmadik lépcsőfok kimaradt, igazi­ tehetség – mondta a cserfes kislányról edzője, Fekete ­Albert. A lányok a Kisújszállási Sportegyesület szakszakosztálya színeiben versenyeznek.

– Boritól az ellenfelek is meglepődnek, hiszen még a lába sem ér le a földre, s mégis nagyon harciasan, szakszerűen játszik. Volt már, amikor vesztes meccs után sírt iskolás ellenfele, hogy egy óvodás legyőzte őket – árulta el a büszke édesanya, Baloghné Horváth Judit, aki míg Bori versenyez, addig plüssnyuszi kabaláját is őrzi.

– Nagyon fontos, hogy a lányok csak addig versenyeznek, amíg ez játék számukra, s nem görcsölnek a sikerért – ­jelentette ki az édesanya. A szülői jutalom sokszor annyi gombóc fagyi, amennyi a nyert serlegbe belefér. Remélhetőleg testvérük, Dénes is sakkozni fog, bár még kicsi, így csak a bábukkal ismerkedik.

Eszter edzőjével játszik, mellettük az anya, Judit és a kis Bori
Fotó: Daróczi Erzsébet

– Én inkább megfontoltabban versenyzek – árulta el ­Eszter, aki Bori sikereit látva döntötte el, hogy a teniszezés, táncolás után inkább sakkozni fog. – Bő egy éve sakkozom, korosztályomban országosan a középszinten vagyok – mondta a ki­tűnő tanuló, ötödikes lány.

– Eszterrel szemben Borinak nagy előnye, hogy ötévesen kezdte, így mára a 2011-es születésűek között az országban nem ismerünk nála jobb sakkozót. Egyáltalán nem izgul, leül, és mint egy oroszlán küzd, megnyer mindent. Remek adottságai vannak, ami biztató a jövőre nézve… – vélte az edző.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában