A MEDVE NYOMÁBAN

2018.06.07. 11:14

Tovább követik az Abonyban feltűnt medvét, mutatjuk, merre jár most

Ma sem áll meg a térségünkön is átutazó barna medve utáni kutatás.

Hartai Gergely

Az Abonyban is feltűnt medve nyoma

Forrás: Kiskunsági Nemzeti Park

A Kiskunsági Nemzeti Park kommunikációs munkatársa megerősítette, Csongrád megyében folytatja útját a jószág. Kiss Mónika délelőtt arról beszélt, kollégái Tömörkény külterületén követik a medvét.

Elkábítását egyelőre nem tartják indokoltnak a szakemberek.

– A nemzeti park részéről négy-hat munkatársunk van jelen a helyszínen. Munkájukat pedig a rendőrség, de vadászok és polgárőrök is segítik – tájékoztatott.

S hozzátette, azt továbbra sem tapasztalták, hogy az állat fokozott veszélyt jelentene magára vagy környezetére.

Megtudtuk azt is, a négylábú útja során a közelben található Pusztaszeri Tájvédelmi Körzet térségében tartózkodik.

Összeszedtük azokat a településeket, ahonnan jelezték, hogy az Abonyban feltűnt medve megfordult az elmúlt pár napban.

Kövesse Ön is a medve útját, mutatjuk:

Erre jár a medve

Borítókép: A medve lábnyomáról készült fotó

Forrás: Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatósága

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában