2018.06.04. 16:29
A határon túli magyarok sorsa Európa méltatlanul mellőzött problémája
Június negyedike Mohács utáni legnagyobb nemzeti katasztrófánk évfordulója. Ezen a napon írták alá Versailles-ban az országunkat porba sújtó békediktátumot.
Hazánk ekkor területének háromnegyed részét, lakosainak több mint felét vesztette el, megszűnt tökéletes földrajzi és gazdasági egysége. Idegen uralom alá került nemzettársaink sorsa máig Európa méltatlanul mellőzött problémája.
Hasonló nagyságú csapás még a lengyeleket sújtotta földrészünkön. Ők kétszáz évig csak szívükben őrizték országukat, végül, amit a széthúzás okozta gyengeségük miatt elvesztettek, az összefogás erejével tudták újrateremteni.
A mi Trianonunkat sem csak külső erő, hanem benső ok is szülte. Itt nem a máig szajkózott „bűnös nemzet” hazug vádjára gondolok.
A magyarság csak Mátyás uralkodásáig volt viszonylagos többségben a Kárpát-medencében, utána képtelenek voltunk veszteségeinket pótolni. Ebben része volt a nemzetünket gyengítő, máig tartó megosztottságnak is.
Ma divat Trianon ellen hangzatos szavakkal fellépni, közben nem valljuk be, hogy valójában már saját bensőnkben hordjuk a mérgét.
Emiatt tekintik sokan idegennek a határon túl került magyarokat, mások jobb ügyhöz méltó buzgalommal próbálják igazolni a ránk mért csapás jogosságát.
Csupán a számunkra valóban járható útról beszélünk méltatlanul keveset.
Arról, hogy szólamok helyett egységes, összefogó nemzetre, minél több, kultúráját őrző, egymásra tekintő egészséges lelkű magyarra lenne szükségünk ahhoz, hogy végre megszabadulhassunk ennek a lassan százéves átoknak a következményeitől.
