PROBLÉMA

2018.07.22. 11:24

A betegségek terjedésétől is félnek a Széchenyi lakótelepen élők

A Széchenyi körúton, az orvosi rendelő melletti kis közbe rendszeresen odapiszkítanak ismeretlenek. A környéken élőket rettenetesen zavarja a látvány és a szag egyaránt, de egyelőre úgy tűnik, tehetetlenek.

Hutter Zsófia

A környéken élők közül többen is megoldást szeretnének találni a problémára

Fotó: Fodor Orsolya

– Sajnos, nem egyszer előfordult már, hogy toalettnek használták ezt a kis közt – fordult hozzánk panaszával egyik olvasónk. – Rendszeresen látom, hogy néhányan itt végzik el kisebb-nagyobb dolgaikat. Az csak az egyik része, hogy látványnak sem szép, de így, nyáron a szagok is borzalmasak – mondta feldúltan a Széchenyi városrészben élő panaszos.

A neve elhallgatását kérő olvasónk elmondta, nem hajléktalanokról van szó. – Egészen megdöbbentő, de jólöltözött nők és férfiak is járnak ide – mesélte. – Volt, hogy rászóltam az egyikre, de ahelyett, hogy elszégyellte volna magát, visszaszólt... Nem érdekli őket, én pedig nem tudom, mi tévő legyek.

Olvasónk hozzátette, az orvosi rendelő mosdóját is inkább már kulcsra zárják, hogy ne kelljen mindenféle ember után takarítani.

– Azt viszont nem igazán értem, hogy miért nincs egy ekkora területen legalább egy nyilvános WC – nézett kérdőn. – Persze, ha lenne, sem biztos, hogy használnák, és megszűnne a probléma. De talán egy picivel nagyobb lenne az esélye – sóhajtott a lakó.

Egy épp arra sétáló anyuka is döbbenetesnek tartja az esetet.

– Nem is értem, hogy gondolják egyesek, hogy ez rendben van – mondta. – Rengetegen fordulnak meg erre, hiszen több bolt is itt található. Idősek, gyerekek egyaránt, és ha épp akkor mennek arra, akár szemtanúi is lehetnek az eseménynek.

– Arról nem beszélve, hogy a környékbeli házak erkélyéről is rá lehet látni arra a kis beugróra. Hihetetlen, hogy ez sem tartja vissza az odapiszkítókat.

A környéken élők közül többen is megoldást szeretnének találni a problémára
Fotó: Fodor Orsolya

Az anyuka hozzátette, egy esetleges betegség terjedésétől is nagyon tartanak a kulturálatlan emberek viselkedésének köszönhetően.

– Nem tudhatjuk, milyen következményekkel járhat, ha nem oldódik meg ez a probléma – fejezte ki aggodalmát a hölgy.

Tettenérésre lenne szükség

– Köztisztasági szabálysértésnek minősül az eset, így ilyenkor az első lépés a rendőrség értesítése – tájékoztatta hírportálunkat Pókász Endre, városházi sajtószóvivő.

– A kiérkező járőr felveszi a jegyzőkönyvet, majd a járási hivatal elindítja, és a későbbiekben lefolytatja az eljárást. Ennek értelmében ők azok, akik a büntetést is kiszabhatják.

A szóvivő kiemelte, az eredményes ügymenet érdekében tettenérésre lenne szükség. Annak hiányában azonban csak ismeretlen tettes ellen lehet megindítani az eljárást.

Pókász Endre kérdésünkre azt is elmondta, a Széchenyin azért nincs nyilvános WC, mert lakóövezetbe nem telepítenek, a városrész pedig annak számít.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában