VÉLEMÉNY

2018.07.28. 13:28

A tiszakürti kúttal szólt hozzánk a történelem

Mélységes mély a múltnak kútja, vetette papírra valamikor egy író. A mi esetünkben nagyon igaza volt, mivel most egy történelmi léptékkel mérve is régi, tudományos szempontból nagyon jelentős kutat tártak fel a megyében.

Szathmáry István

A maga hétezer-ötszáz évével jelenleg Európa legöregebb ismert mesterséges vízforrása a tiszakürti lelet.

Fontosak nekünk ezek a régi kincsek. Jókora barázdát szántott rajtunk a történelem, ezért van több romunk a kelleténél. Ami épségben maradt, az meg gyakran idegenbe került, de legalább megvan valahol, s így hozzájárul önbecsülésünkhöz.

Kevesen tudják, hogy földrészünk szerencsésnek tartott nyugati felén is sok megcsodált műemlék csak az elmúlt százötven-kétszáz esztendőben kapta mai formáját. Addig azok is térdig értek, vagy semmi közük nincs fantázia szülte mai képükhöz.

Arról sem beszélünk eleget, hogy volt idő, amikor a Kárpát-medence számított az európai kultúra egyik központjának. Erről tanúskodik például a szolnoki Damjanich János Múzeum akkor készült, gyönyörű tárgyakból álló bronzkori anyaga.

Örülhetünk annak, hogy most a közelünkben, Tiszakürtön szólt hozzánk a történelem.

Bár egy földbe mélyített kút nem olyan látványos alkotás, mint egy vár vagy egy katedrális tornya, mert a kívülállónak nem több egy gödörnél, de sokat mond az üzenete. Arról mesél, hogy már a legendák ködébe vesző időkben is emberi otthon volt az a táj, ahol mi élünk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában