FOTÓK

2018.08.07. 19:44

Jászszentandráson jöttek össze a magyar hármas ikres családok

Ötödik alkalommal szerveztek találkozót a hazai hármas ikres családok. A közösség tagjai most Jászszentandráson jöttek össze, hogy egy hétvége erejéig maguk mögött hagyják a hétköznapok gondjait.

Banka Csaba

Miskolcziéknál a három és fél éves ikrek – Bence, Ákos, Gergő – ellátásában a tizenegy éves nagytesó, Márk is segít.

Fotó: Banka Csaba

A szervezést felvállaló Czékmán Szilvia maga is hármas ikres édesanya, féléves csöppségei – Kristóf, Szonja és Patrik – ellátásában férje mellet segítségére van három nagyobb gyermeke is.

– Már a terhesség is más volt, mint az előző három alkalommal, a babák születését megelőző két hónapot már a kórházban töltöttem – mondta Szilvia.

– Az első hetekben azt sem volt egyszerű megszervezni, hogyan etessem a kicsiket egymás után. Mostanra már sokkal jobb a helyzet.

Az esemény szervezését a közösségi média segítségével oldották meg. A hasonló élethelyzetben lévő hármas ikres családok zárt csoportjában találtak egymásra. A szent­and­rási találkozót egyértelműen családbarát programként szervezték.

Strandolási lehetőséggel, kézműves-foglalkozással, a helyi nyugdíjasklub tagjai pedig palacsintát sütöttek az érkező gyerekeknek.

A szentandrási nyugdíjasklub tagjai ízletes palacsintával kínálták az érkező ikreket.
Fotó: Banka Csaba

– Azért jövünk el ilyen találkozókra – mondta a Hajdúsámsonról érkezett Miskolcziné Mester Erzsébet –, mert itt mindenki olyan, mint mi.

– Ezeken a találkozókon senki nem csodálkozik rá, hogy „ennyi gyereket vállaltunk”. Élvezzük a közös programot, megosztjuk egymással tapasztalatainkat.

Miskolcziéknál a három és fél éves ikrek – Bence, Ákos, Gergő – ellátásában a tizenegy éves nagytesó, Márk is segít.
Fotó: Banka Csaba

A Miskolczi családban a három és fél éves ikrek – Bence, Ákos, Gergő – mellett egy nagytesó, a tizenegy éves Márk is segíti a szülők mindennapjait.

A Kovács család kettőszáznegyven kilométert utazott az északkelet-magyarországi Aranyosapátiból, hogy most először részt vegyen egy ilyen találkozón.

Hármas ikreik ötévesek, de a mostani találkozó volt először viszonylag közel lakóhelyükhöz.

A Kovács család kettőszáznegyven kilométert utazott Aranyosapátiból a találkozóra.
Fotó: Banka Csaba

– Annak idején szerettük volna – mondta az édesapa, Béla és felesége, Anikó –, ha a most már tizennyolc éves Nikolettnek volna testvére. Így született meg hármas ikerként a most már lassan ötéves Béla, Bence és Bálint.

A péceli Koós család már több találkozón is részt vett.

– Amellett, hogy jó kikapcsolódást jelent egy ilyen hétvége mindannyiunknak – mondta az édesapa, Antal –, hasznos is, hiszen hasonló helyzetben lévő családokkal tudunk találkozni, barátságokat kötni.

Gyermekeik, a tízesztendős Nikoletta, Viktor és Krisztián az általános iskola negyedik osztályát kezdik néhány héten belül.

A Koós családban ősztől negyedikesek lesznek a gyerekek.
Fotó: Banka Csaba

– A legtöbb dologban már önállók, már sokkal egyszerűbb megszervezni a mindennapjainkat – teszi hozzá édesanyjuk, Koósné Deli Ágnes.

– Azt a legnehezebb megszervezni, hogy mindenre legyen idő – mondta Kiss Lajos és felesége, Kissné Lukács Mónika.

Hétesztendős gyermekeikkel, Angelika Mónikával, Árpád Leventével és Barnabás Lajossal először vettek részt hármasiker-találkozón.

A Kiss család először vett részt a hármasiker-találkozón.
Fotó: Banka Csaba

A Berettyóújfaluról érkezett család számára is az volt ez elsődlegesen fontos szempont, hogy a találkozón olyan szülőkkel, olyan gyerekekkel találkozhatnak, akik értik és átérzik élethelyzetüket.

Ha pedig probléma adódik, akkor mindig van valaki, aki tudja a megoldást.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában