TISZAFÜRED

2018.08.24. 15:18

Önzetlenül támogatja kollégáit a kitüntetett füredi lánglovag

Minden év augusztus 20-án díjakat és elismerő címeket adnak át országszerte. A katasztrófavédelem is hosszú évek óta folytatja ezt a hagyományt. Idén egy tiszafüredi tűzoltó is megtisztelő címet vehetett át, ráadásul hazánkban elsőként.

Ujvári László

Bencze István az elismeréssel.

Fotó: Ujvári László

Az országos katasztrófavédelem központi épületében a Tiszafüredi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság főtörzsőrmestere, Bencze István tűzoltósági tanácsosi címet kapott augusztus 16-án.

Korábban nem volt megszokott, hogy egy tiszthelyettes ilyen elismerést vehet át. Hazánkban Bencze István volt az első, aki ezt megtehette. Kiemelkedő szakmai munkáját ismerték el.

– Ez nagy megtiszteltetés számomra. Arra sarkall, hogy ezután is alázattal és odaadással végezzem a munkámat, helytálljak szakmailag és emberileg – kezdte az 1969-es születésű díjazott.

Közel húsz éve dolgozik tűzoltóként, 2000 áprilisában lett hivatásos tűzoltó. Kenderesen született, majd Tiszaszőlősre házasodott 1992-ben. Szakmája könnyűszerkezet-lakatos és hegesztő, néhány évig egy autóbusz-felújító cégnél dolgozott. A 90-es évek végén kezdett érdeklődni a tűzoltóság iránt.

– Ismerőseim között akkoriban több tűzoltó is volt. Tőlük érdeklődtem, hogy lehet bekerülni a tűzoltósághoz. Végül 1998-ban jelentkeztem – mesélte.

Még nem lett rögtön tűzoltó, éppen akkor nem volt üresedés. Nem kellett azonban sokat várnia, az ezredforduló tavaszán már felszerelt.

Az elmúlt közel két évtizedben sok minden változott a tűzoltóságnál.

– Az egyenruhás szolgálat már egész fiatalkorom óta vonzott. Lehet, az is közrejátszott ebben, hogy 1983-ban, mikor tizennégy éves voltam, Kenderesen leégett a házunk. Már fiatalon átéltem, milyen, amikor valakit komoly káreset ér – vélekedett.

Bencze István az elismeréssel.
Fotó: Ujvári László

Szívesen fogadták, a szakmát pedig gyorsan megszerette. Mikor tűzoltónak jelentkezett, motortól a buszig szinte mindenre meg volt már a jogosítványa. Több mint tíz évig gépkocsivezetőként dolgozott a parancsnokságon. Azóta sok fiatal kollégáját mentorálta és segíti tapasztalatával jelenleg is.

Bencze István két gyermek édesapja, feleségével huszonhat éve házasok.

– Szakmailag jól felkészült, tudását és tapasztalatát előszeretettel adja át fiataloknak. Úgy gondolom, a legjobb helyre került az elismerés – szólt hozzá K. Nagy Róbert, a Tiszafüredi HTP parancsnoka.

Nagy öröm számukra, hogy – mint tiszthelyettes – Magyarországon füredi tűzoltó kaphatott először tanácsosi címet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában