SZOLNOK

2018.09.01. 14:26

Jól ismert dalokkal is várják a közönséget Nagy Feróék

Idén negyvenéves a Beatrice, hétvégén pedig Szolnokon lép színpadra Nagy Feró és zenekara. Ennek apropóján beszélgettünk a frontemberrel, aki elárulta, rengeteg koncert vár még rájuk, de közben új lemezzel is készülnek.

Hutter Zsófia

Lendületes koncertre készül Nagy Feró

Fotó: Beküldött fotó

– Miben más az idei év így, hogy jubileumot ünnepel a zenekar?

– Picit megváltoztak a koncertek, mert a közönség részéről nagyobb az igény a negyvenéves dalokra – kezdte Nagy Feró. – Úgyhogy a mostani fellépéseken több ősi dalt játszunk.

– Ezek nagyjából az arénás koncert másolatai, csak kisebb színpadra igazítjuk őket. Ilyenkor egy negyvenéves áttekintést csinálunk, a legrégebbi daloktól kezdve a Nyolc óra munkáig minden jól ismert nóta előkerül.

– Meddig tart a nyári szezon, meddig vannak szabadtéri fellépések?

– Még októberben is. Hiszen akkor van Budapesten az Október Feszt, amin minden évben fellépünk. Ez így lesz idén is. Nekünk akkor ér véget majd a nyár, addig minden hétvégénk foglalt. Utána még két külföldi koncertünk is lesz, Németországban és Svájcban.

– Felvetődik a kérdés, hogy mikor pihentek?

– Majd télen, a klubkoncertes időszakban. Akkor ugyanis sokkal kevesebb felkérés van, ezért több idő jut a pihenésre. Közben koncertezünk, próbálunk, készülünk a Magna Cum Laude zenekarral egy közös projektre, és emellett új dalokat is írunk.

Lendületes koncertre készül Nagy Feró
Fotó: Beküldött fotó

– Már hatot elkészítettünk, folyamatosan dolgozunk, mert összesen tíz nótát szeretnénk a lemezre. Reményeink szerint karácsonyra várható. Ahogyan a negyvenéves jubileumi koncert DVD-megjelenése is.

Ismét játsszák a Ricse darabot

Októberben ismét műsorára tűzi a budapesti Újszínház a Ricse, Ricse, Beatrice című rockmusicalt, mely Nagy Feró és a Beatrice legendás történetéről szól.

A zenekar frontembere is megjelenik a Bozsogi János által rendezett darabban, ahol az eredeti zenekar mellett színészek játsszák el a fiatal rockbandát. A szereposztásban olyan nevekkel találkozhatunk, mint például Koncz Gábor, Gregor Bernadett és Timkó Eszter.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában