SZOLNOK

2018.09.29. 15:30

Emberöléseknél is helyszínel az Év Rendőre

Tóth László alezredes vehette át az Év Rendőre elismerést az idei területi Prima-gálán. A megyei rendőr-főkapitányság bűnügyi technikai osztályának vezetője nem rendőrnek készült, csupán belecsöppent ebbe a világba, mégis már huszonöt éve dolgozik ugyanazon a területen.

Czakó Nóra

Tóth László megmutatta a nemrég átvett elismerését 

Fotó: Mészáros János

Tóth László katonatisztként került Szolnokra, itt találkozott egykori osztálytársával, aki a rendőrségen dolgozott. Ő hívta, hogy nem lenne-e kedve átmenni a rendőrség bűnügyi technikai osztályára. Mivel a rendszerváltás után átszervezték a laktanyákat, az alezredes úgy döntött, hogy Szolnokon marad, és 1993-ban kérte áthelyezését a rendőrséghez. Később azonban megtetszett neki ez a hivatás, de olyannyira, hogy azon kevesek közé tartozik, akik már huszonöt éve dolgoznak ugyanazon a területen, a megyei főkapitányságon.

– Pályakezdőként az egyik első helyszín, amelyre ki kellett mennem, a szajoli vonatszerencsétlenség volt. Nagyon nehéz beszélnem arról, hogyan éltem ezt meg, de annyit mondhatok, nem hagyhattuk, hogy magukkal ragadjanak minket az érzelmek, különben nem tudtuk volna rendesen elvégezni a munkánkat – emlékezett vissza.

– Jelenleg osztályvezetőként kiemelt bűncselekményeknél, például emberöléseknél helyszínelek. Mivel ilyen szerencsére nincs túl sok, ezt a munkát készenlétben látjuk el a kollégáimmal, heti váltásban. Ez azt jelenti, hogy a rendes munkaidő letelte után is elérhetőnek kell lennünk, ugyanis, ha történik valami, azonnal mennünk kell. A munkánk nagy részét azonban a megye kapitányságain dolgozó bűnügyi technikusok szakmai irányítása teszi ki. Oktatásokat szervezünk, képzéseket tartunk, és ellenőrizzük a munkájukat. Emellett a bűnügyi nyilvántartásba vétel is a mi feladatkörünkbe tartozik, vagyis a rabosítás – sorolta az osztályvezető.

Hozzátette: a bűnügyi helyszíneléshez kriminalisztikai gondolkodásra van szükség, vagyis az elkövetők fejével kell gondolkodni. A helyszínen át kell látniuk, hogy milyen folyamatok zajlottak ott le, és ennek megfelelően végzik a célirányos kutatást. Nem kennek össze mindent porral, és nem keresnek mindenhol nyomot, hanem fel kell építeniük magukban egy vagy inkább több verziót, hogy hogyan történhetett az eset. Nyilván ezt a helyszínen látható külső változások és a tanúk elmondása alapján teszik meg, és ezeknek megfelelően kutatják a nyomokat.

– A kilencvenes évek elején még analóg fényképezőgépekkel dolgoztunk, a digitális fejlődés azonban nagyban megkönnyítette a munkánkat. Emlékszem, hogy eleinte párhuzamosan kellett használnunk a kettőt, ugyanis nem igazán akarták elfogadni hitelesnek a digitális fényképet. A régi technikával azonban az volt a gond, hogy egyrészt korlátozva volt, mennyi fotót készíthetünk, másrészt nem láttuk azonnal az eredményt. Ez utóbbi miatt eléggé oda kellett figyelni, hiszen, ha valamit elrontottunk, már nem lehetett megismételni a helyszínen. Emlékszem, előfordult az egyik kollégámnál, hogy nem tett filmet a gépbe, és úgy fényképezte végig a helyszínt – idézte fel nevetve.

– Mára már megváltozott az elvárás a fényképekkel kapcsolatban. A bizonyítékok hitelessége miatt ugyanis megkövetelik tőlünk, hogy a nyomrögzítés folyamatát is lefotózzuk, így például egy kiemelt bűncselekmény helyszínén körülbelül négyszáz fénykép készül – árulta el.

Tóth László alezredes példaértékű munkájának köszönhetően már több kitüntetést is kiérdemelt az évek során, a legjelentősebb azonban az Év Rendőre cím.

– Nagyon nagy megtiszteltetésnek tartom, hogy ezt a díjat átvehettem, azonban ez nem csak az én érdemem. Kellett hozzá a parancsnokaim bizalma, illetve a vezetőtársak, a beosztottak és a kollégák segítsége. Mindenkitől megkaptam azt a támogatást, ami ahhoz kellett, hogy kiérdemeljem ezt a díjat.

Tóth László megmutatta a nemrég átvett elismerését
Fotó: Mészáros János

A munka mellett a család tölti ki minden idejét

Tóth László alezredes huszonöt éve, 1993. szeptember 1-jén kezdte meg munkáját a rendőrség kötelékében. Az Országos Rendőr-főkapitányság Oktatási és Kiképző Központja által szervezett bűnügyi technikai szakot pedig 1994-ben végezte el. 2017. május 1-jétől megbízással, majd idén június 1-jétől kinevezéssel látja el az osztályvezetői feladatokat. A család és a munka kitölti az idejét, így nincs különösebb hobbija, viszont nagy állatbarát és szeret sportot nézni. Kedvence az amerikai foci.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában