2018.09.15. 14:18
Hitelből újítanák meg a közvilágítást Miklóson
A közvilágítás korszerűsítésére, mintegy 400 millió forintos keretösszegre kért ajánlatokat a miklósi önkormányzat.
Fotó: Shutterstock
– Az összeget előzetes tervezői becslés alapján határoztuk meg, ám amennyiben a beruházás tényleges összege mégsem éri el a 400 millió forintot, megállítjuk a hitelfelvételt. Ehhez minden bank hozzájárult – hangsúlyozta Markót Imre polgármester.
A legkedvezőbb ajánlat szerint az éves törlesztőrészlet 29,6 millió forint lenne, a futamidő pedig 2033. június 30-ig tartana, ha a teljes összeget lehívnák. Számítások szerint ezt az éves energiamegtakarításból eredő összeg fedezné.
– Azért van szükség a hitelre, mert ennyi pénze nincs a törökszentmiklósi önkormányzatnak. A másik lehetőség az lenne, hogy a majdani kivitelező finanszírozza meg a beruházást, de még egyszer nem szeretnénk, hogy mind pénzügyi téren, mind a kivitelezés és üzemeltetés során ki legyünk szolgáltatva egy külső cégnek – indokolja a hitelfelvételről szóló döntést a város polgármestere.
A hitelfelvételhez a kormány jóváhagyása szükséges, döntés késő ősszel várható.
Borítókép: Illusztráció, Forrás: Shutterstock