Jászkunság

2018.09.04. 06:55

Jó nyarat zárt a turizmus megyénkben

Szolnoktól a Tisza-tóig, fürdőhelytől a múzeumig kiemelkedő nyarat zártak a megye idegenforgalmi létesítményei. Volt, ahol egész nyáron telt házzal üzemeltek a szállodák. Emellett pedig több ezer kilométerről jött vendégek is színesítették a térség turisztikai palettáját…

Munkatársainktól

Fotó: shutterstock

– A nyári időszakban nagyot nőtt a vendégforgalmunk, mely a közelmúltbeli nemzetközi versenyeknek is köszönhető. Így az ejtőernyős világbajnokságnak is – kezdte mondandóját Falusi János. A szolnoki Garden Hotel szállodavezetője elmondta, a nyári szezon egészére sem lehetett panasz.

– Júliusban és augusztusban például 15–18 százalékos növekedést tapasztaltunk. Vendégkörünkben pedig sok a visszajáró vendég. Köztük ausztrál sportolók is vannak… – taglalta. Mi több, néhányan már a télre is bebiztosították maguknak a pihenést.

– Szállodai kapacitásunk húsz százaléka már most megtelt az év utolsó napjára. Az esküvőknél pedig a jövő év szombati napjait foglalják a párok – részletezte a vezető.

Jó hónapokat zárt a megyeszékhelyen a Damjanich János Múzeum is, ahová táborozó diákcsoportok érkeztek nagy számban. Pató Máriától, az intézmény munkatársától megtudtuk, a látogatók körében az „Az avar kor-Madártávlatból” nevű időszaki kiállítás volt a legnépszerűbb.

Gál József, a Cserkeszőlő Fürdő és Gyógyászati Központ vezetője szintén pozitívan értékelt. A közelmúltban ugyanis jó néhányan igénybe vették a helyi gyógyászati szolgáltatásokat.

– Az elmúlt évekhez hasonlóan sok lengyel vendéget fogadtunk. Mellettük pedig főként Erdélyből és Szlovákiából jöttek – mondta el.

– A június kicsit gyengébb volt. Később indult csak be igazán a szezon… – vette át a szót Tomasovszky László, a Martfű Termál SPA igazgatója. Aki mint mondta, júliusban és augusztusban azonban már kiemelkedően jól, mintegy 90–95 százalékos kihasználtsággal működtek.

A Tisza-tó környéki üdülési lehetőségek ugyancsak sokakat csábítottak a térségbe.

– Annak ellenére, hogy a rossz idő miatt a július elmaradt a várakozásoktól, augusztusban megérkezett a jó idő és a rengeteg vendég… – fogalmazott Pataki Zsolt, a Kiskörei Szabad vizű Strand üzemeltetője.

Hozzátette, megjelentek Kiskörén a külföldi turisták is. Főként belgák, németek és angolok. A korábbi években nem volt jellemző, de idén már találkoztak szlovák, cseh és lengyel vendégekkel is.

A Tisza-tó két legforgalmasabb településén hasonló tendenciákról számoltak be. Végig telt házasak voltak a tiszafüredi-örvényi Szabics Kikötő szállásai. Népszerűek voltak a tanösvény-látogatások, valamint a különféle csónaktúrák is.

– A legtöbb vendégünk magyar ajkú, de külföldiek is sokan megfordulnak nálunk. Elsősorban németek, osztrákok, franciák, spanyolok és lengyelek – részletezte Szabics Gábor, a kikötő munkatársa.

Rekordszezont tudhat maga mögött a poroszlói Tisza-tavi Ökocentrum is. A létesítmény hatéves fennállása legjobb idényét zárja.

– Soha nem volt még ilyen jó szezonunk… – jegyezte meg Kiss János, a centrum igazgatója. Akitől megtudtuk, vendégeik 7–8 százaléka külföldi, többnyire lengyelek és szlovákok, de a világ minden pontjáról érkeznek hozzájuk.

Új-Zélandról látogattak Kisújra

A kisújszállási Hotel Kumániában a tavalyi év ugyanezen időszakához képest 21 százalékkal emelkedett a külföldi vendégek száma. – A legtöbben a nyáron Nagy-Britanniából, Új-Zélandról, Lengyelországból, Szlovákiából, Franciaországból és Romániából érkeztek.

– Az egyik esküvőnk vőlegénye új-zélandi volt, ezért a magas szám a távoli országból – tájékoztatott Zámbori Péter ügyvezető. Majd hozzáfűzte, kiemelkedett náluk a július, amikor 92 százalékos szobakihasználtsággal üzemeltek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában