múltidéző

2018.09.09. 18:31

Régi hírek a megyéből – A betörő vére vezette nyomra a rendőröket

E heti múltidézőnk keretében 23 évet megyünk vissza az időben. 1995 szeptemberében is számos érdekes hír született megyénkben, ezekből szemezgettünk most Olvasóinknak.

1995. szeptember 5.

Megint gránát a vastelepen

A rendőrségtől kapott információink szerint újabb 85 mm-es aknagránátra bukkantak egy szolnoki fémhulladékgyűjtő telepen vasárnap délelőtt. Az augusztusi tragikus eseménnyel ellentétben ezúttal szerencsére nem robbant a bomba.

Az újabb gránát – már ami a felfedezés helyét illeti – ugyanahhoz a fémkereskedő céghez kötődik, mint a korábbi. Most a kft. Körösi úti telepén került elő a veszélyes szerkezet. „A rendőrség nem jól tudja: itt nincs bomba, el lehet menni!” – reagált eképpen lapunk érdeklődésére egy magát a telepen álló családi ház lakójának valló, különös modorú férfi.

Bár a portát beterítő tengernyi limlom között egy helyen ott állt a papírra írt „Vigyázat!” figyelmeztetés, az úr – ő tudja miért – váltig tagadta a gránát ottlétét. A telepen dolgozó munkások egyike viszont elmesélte, hogy az aknát vasárnap délelőtt találták meg, voltak is kint a rendőrök, a felfedezés helyét elkeríttették.

1995. szeptember 6.

A betörő vére vezette nyomra a zsarukat

Az talán önmagában véve már nem is jelent újdonságot, ha azt halljuk, hogy egy bűncselekmény helyszínén talált nyomok, esetleg éppen vérmaradványok segítették a rendőröket a tettes kézre kerítésében és azonosításában. Az viszont már nem sorolható a mindennapos esetek közé, ha a vérnyomok egyenesen a betörő lakásához vezetik a zsarukat.

A rendőrök és a betörés károsultja számára szerencsésen zárult eset Szolnokon történt vasárnap hajnalban. Minthogy a szerencse általában önmagában nem elegendő egy-egy betörő kilétének felderítéséhez, ezért – ahogyan esetünk is igazolja – ma már az elektronikus vagyonvédelmi jelzőközpontok is sokat tehetnek a tettesek elfogása érdekében, de azért is, hogy az ellopott értékek sértetlenül mihamarabb előkerüljenek.

A főkapitányság ügyeletén vasárnap hajnalban riasztott a számítógép. A vészjelek szerint a Kossuth tér 3.-ban ért támadás egy műszaki üzletet. Bár a Védelem Kft. akciócsoportja és a Szolnoki Rendőr- kapitányság járőrei nyomban a útnak eredtek, a tettest akkor már nem, csak a darabjaira szétzúzott kirakatüveget találták a helyszínen.

Rövidesen kiderült: bizony a tönkretett üvegen kívül jócskán érte lopási kár is az üzletet. Többek között egy értékes telefaxkészüléket is magával vitt a tolvaj. Az ismeretlen utáni kutatásban már a kezdet kezdetén reményt keltett a jól látható vémyom, amivel a betörő bőségesen ellátta a környéket.

Az elhullajtott cseppek a Szolnok ispán körút 1-hez, ott az egyik lakás bejárati ajtajához vezették a rendőröket. Egy asszony nyitott ajtót, aki beszámolt 24 éves fia „balesetben” szerzett kézsérüléséről. A fiút – aki anyjának csak annyit mondott, hogy elesett – korábban ő kísérte el az orvosi ügyeletre.

A seb súlyossága miatt azonban elsősegélynyújtás után továbbküldték a kórházba a beteget. A rendőrök végül ott érték utol a fiatalembert, aki beismerte: sebe nem egy véletlen baleset során, hanem a kirakatüveg betörésekor sérült meg.

Azt is elmondta: az ellopott holmikat egy, a házukhoz közeli kukában rejtette el azzal a céllal, hogy majd később visszamegy értük. Komolyan vérző kezének ellátása ugyanis számára is fontosabb volt, mint az, hogy frissen szerzett a zsákmányával törődjön.

Mint hamarosan bebizonyosodott, a balszerencsés betörő igazat mondott: az általa megjelölt helyen hiánytalanul megtalálták az üzletből hiányzó dolgokat.

1995. szeptember 14.

Német repülők a szolnoki reptéren

Szerda délben a Bundeswehr 13 fős repülősdelegációját látta vendégül az MH 89. Szolnok Vegyes Szállítórepülő Dandár, közös repülésre. A német légierő emberei egy C-l 60-as katonai repülőgéppel érkeztek, amely tizenöt év alatt háromszázezer üzemórát teljesített.

Fotó: Barna

A vendégek kipróbálhatták a szolnold dandár AN-26-os gépeit. A látogatás célja a kiképzési tapasztalatok cseréje volt. Képünkön a vendégek, a vendéglátók és a német repülőgép.

Ezek is érdekelhetik