Családi szálak fűzik hazánkhoz a levéltár német gyakornokát

– Mit tudhatunk önről?

– Anna Lüdersnek hívnak, huszonkilenc éves vagyok, és már születésem óta Berlinben élek. Magyarországra jövetelem fő oka pedig az, hogy családi kötelékek fűznek ide.

– Édesanyám ugyanis magyar, míg a családom egy része Budapesten él. Tanulmányaimról azt mondhatom, korábban a Német Szövetségi Levéltárban töltöttem gyakorlatot. Később másfél évig itt is dolgoztam, s a birodalmi Németország iratanyagával foglalkoztam.

– Ezután a berlini Stasi-iratokat őrző levéltárban folytattam a pályafutásomat. Itt az egykori keletnémet állambiztonsági szolgálat bűnöseinek és áldozatainak anyagait kutatom.

– Miért éppen Szolnokra látogatott el?

– 2016-ban kezdtem meg levéltári tanulmányaimat a brandenburgi Potsdamban. Most az ötödik, gyakorlati félévemet teljesítem. S úgy döntöttem, Magyarországon töltöm le gyakorlati időm egy részét augusztus huszonhetedikétől egészen október végéig. Hát így kerültem végül Szolnokra...

– Milyen programokon vett részt nálunk?

– Az első napomon egy óvodai rendezvény előkészítésében segédkeztem, aztán pedig a helyi kulturális központba látogattam el. Másnap pedig a levéltár gyerekprogramján vettem részt. Még interjút is adtam, mely különleges élmény volt számomra.

– Ezután a RepTár kiállítását tekintettem meg. Végül, az utolsó itt töltött napomon a restaurálás következett a levéltárban. Ekkor egy német nyelvű tervrajz tisztítását és javítását kísértem figyelemmel.

– Volt az események közt maradandó élmény?

– Természetesen! Például a gyerekekkel eltöltött idő. Hiszen annak ellenére, hogy ők még nagyon kicsik, mégis közelebbről betekinthettek egy levéltár működésébe. Ráadásul mindezt játékos formában tehették!

– Emellett arról is képet kaptak, hogyan kell használni az ottani szolgáltatásokat. Azt gondolom, ez az esemény azt is megmutatta, hogy nem kell annyira vonakodni az efféle intézményektől.

– Német szemmel nézve milyennek látszik ez a város?

– Szolnokot egy nyitott és barátságos városnak ismertem meg. A városközpont különösen megragadott, ahogyan az is, hogy az emberek rendkívül barátságosak voltak velem. Az pedig már az elején feltűnt, hogy a magyarok nagyon udvariasak.

– Kinyitják előttünk az ajtót, és segítenek cipelni a nehéz dolgokat. Ez a fajta előzékenység Németországban például egyáltalán nem szokás. Az is jól látszik, hogy a magyarok nagyon büszkék a hazájukra és a nyelvükre.

– Mi odahaza azért már szerényebbek vagyunk ezen a téren. Ennek ellenére én magam is azt az nézetet vallom, hogy büszkének kell lennünk saját kultúránkra. Ami ugyancsak meglepett, hogy a németet sokan beszélik Magyarországon.

– Persze az ország másik oldalát, a szegénységet és a nehézségeket is megtapasztaltam ittlétem során. Mindent egybevetve azonban szeretem ezt az országot, végtére is nagyban kötődöm ide, és mindig boldog vagyok, ha eljöhetek.