vélemény

2018.10.14. 16:30

Döntsünk mi!

Adónk egy százalékából idén a tavalyihoz képest tizenkétmillió forinttal több jutott a megyében a civil szervezeteknek. Ez nagyon jól hangzik, csakhogy a felajánlók száma csökkent.

Molnár-Révész Erika

Azzal ugyanis, hogy nagyon sok esetben NAV tölti ki az adóbevallást, többen elsiklanak a lehetőség felett, hogy eldöntsék, milyen célt szeretnének támogatni.

Az önkéntes munkát végző civil szervezeteknek is feladhatja ez a leckét, hiszen a korábbinál markánsabban, több fórumon kénytelenek bemutatni tevékenységüket, hogy elérjék az állampolgár adományozási kedvének ingerküszöbét.

A legtöbb felajánlás idén is egy állatvédő egyesülethez érkezett. Ők – amellett, hogy eltűnt embereket segítenek felkutatni, segítő kutyákat képeznek és egyéb nagyszerű tevékenységet végeznek – folyamatosan figyeltek arra is, hogy tartsák a kapcsolatot a lehetséges adományozókkal.

A legtöbb civil szervezet teszi a dolgát. Rajtunk a sor, hogy a következő adóbevallásnál rájuk szánjunk egy kis időt, és támogassuk a számunkra is fontos ügyeket. Az emberek nagy százaléka – köztük én is – utál hivatalos papírokat töltögetni, és irtózik az ügyintézéssel járó macerától, de ebben az esetben megérné.

Hiszen ami nekünk pár perc, az nekik, ezeknek a hiánypótló munkát végző szervezeteknek az életben maradást jelentheti. Ne hagyjuk másokra a döntést, segítsünk, hogy segíthessenek!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában