jászkunság

2018.10.08. 17:26

Évtizedekig lehetett közlekedni a kiséri tsz-elnök egykori kocsijával

Évtizedekkel ezelőtt, 1977-ben az egykori Szovjetunióban, Togliattiban legördült az autógyár szalagjáról az első Lada Niva nevű személykocsi.

Szikszai Mihály főlevéltáros

Ez volt talán a világ első önhordó karosszériával készült terepjárója. Az önhordó változat a korábbi alvázashoz képest könnyebb volt és nagyobb szilárdságot biztosított.

A típus hamarosan megjelent hazánkban is, és vadászok, agronómusok kedvenc járműve lett, köszönhetően összkerék-meghajtásának. A legenda szerint Koszigin, akkori külügyminiszter utasítására fejlesztették ki.

A Niva és vele együtt az egész Lada család a „szocialista országok” sikerautójának számított. Abban az időben a „keleti blokk” államai (Magyarország és Bulgária kivételével) gyártottak autókat, amelyeket azonban nagyrészt nyugati típusok adaptálásával alakítottak ki.

Ha megemlítjük a Trabantot, akkor az NDK (Német Demokratikus Köztársaság), ha a Polski Fiatot, Lengyelország, a Skoda nevének hallatára Csehszlovákia, a Dacia nevére Románia, a Zastava névre Jugoszlávia ugrik be korosztályom képzeletébe. A Lada (vagy Zsiguli) nevének hallatára pedig a vezető „szocialista nagyhatalom” a Szovjetunió.

A sikeres autó története még az 1960-as évekre nyúlik vissza. A Szovjetunió képtelen volt egy korszerű, szériában gyártott, megbízható és viszonylag olcsó személygépkocsi előállítására. Rossz nyelvek szerint ekkor a KGB (az akkori szovjet titkosszolgálat) egyszerűen ellopta a Fiat 124 nevű olasz autó terveit, és azt adaptálták a helyi viszonyokhoz.

A valóságban azonban ez máshogy játszódott le! Palmiro Togliatti, az olasz kommunista párt főtitkára közvetítésével kezdődtek el a tárgyalások az 1960-as évek közepén az olasz Fiat cég és a szovjetek között.

Az oroszok ugyanis kinézték az 1966-ban bemutatott Fiat 124 típust. Ezt kisebb módosításokkal alkalmassá tették a Szovjetunióban uralkodó szélsőséges időjárási körülményekhez és a rossz útviszonyokhoz.

Ezután a szovjetek megvásárolták a licenszet, és olasz segítséggel felépítettek egy hatalmas autógyárat a Volga partján, melyet hálából Togliattinak kereszteltek el. Az első „Fiat Fiatovics” 1970 áprilisában gördült le a gyártósorról. Ezt még legalább 17 millió követte!

Az első autók elnevezése még Zsiguli volt, csak később kapták a jobban megjegyezhető Lada nevet. Az első típusok még magukon viselték a Fiat 124 minden jellegzetes vonását, első ránézésre össze is lehetett a kész autókat keverni.

A négyajtós önhordó acélkarosszériában elöl helyezték el a motort, kardánon keresztül hajtotta meg a hátsó kerekeket. Az 1200 köbcentis soros, négyütemű, négyhengeres láncvezérléses, vízhűtésű benzinmotor 60 LE-t adott le.

Sebességváltója szinkronizált volt, négy előre és egy hátrameneti fokozattal. Fékrendszere elöl tárcsafékek, hátul dobfékek. A 12 V-os akkumulátort elöl helyezték el, gyorsan ki lehetett szerelni. A jármű annyira korszerűnek számított, hogy az akkori járművezetés-képzések tankönyvei a Lada rajzán mutatták be az autók szerkezetét.

A Lada 1500-as röntgenképe. Ez állítólag már teljesen szovjet tervezésű volt
Fotó: Beküldött fotó

Emlékszem, az 1980-as évek elején az első gépkocsink 1200-es Lada volt. Használtan sikerült hozzájutni, az akkori jászkiséri termelőszövetkezet elnöke adta el jutányos áron.

Annyira bevált, hogy egy évtizedig problémamentesen autóztunk vele. Közben mindent elszállított, cementes zsákokat, csempéket, no meg azt a négy jól megtermett kőművest, akik miatt egész úton padlóig kellett nyomnom a gázpedált.

1981-ben jelentek meg a „Kocka-Ladák” módosított karosszériával és erősebb, 1300 köbcentiméteres motorral. Állítólag ez már teljesen szovjet tervezésű volt. Meg is látszott rajta! Mikor megjött az új Lada 1300 S kocsink, az első ajtóbecsapásnál lerepült róla három műanyag alkatrész.

A Ladát gyártották 1500 és 1600 köbcentiméteres motorokkal is. A Niva motorja 80 LE-t adott le. Ismerősöm 2001-ben vett egy ilyen terepjárót. Elmesélte, az elöl elhelyezett gallytörő és a hátul lévő vadrács miatt tiszteletet parancsoló páncélautóra hasonlított.

Az eladó így adta át neki az autót: – Asszonyom, ez még a 45 fokos emelkedőn is felmegy! 2004-ben már ez a Lada típus is elérte a 2 milliós létszámot. A piacon azonban megjelentek újabb és korszerűbb típusok. A Lada első példányai már ma is közlekedéstörténeti kiállítások szereplői, emlékeztetve egy korszak kiemelkedő autójára.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában